Csömör

Bár négyévenként újra és újra felcsillan a remény, hogy az új választások olyan valódi, gyökeres változtatásokat hozhatnak, amelyek lehetővé tehetik az ország szekerének jó útra terelését, az eddigi választások után mindig kiábrándultan döbbentünk rá, hogy az illúzióink is elvesztek.

Most, már másfél hónappal december kilencedike előtt, alig vannak reményeink.

Csömört kap az ember, ha azt látja, hogy az új képviselő- és szenátorjelöltek nagy része vagy régi, megkopott, öreg pártkatona, vagy demagóg bohóc,

esetleg milliomos ficsúr, akinek a kampányát a gyanús módon meggazdagodott apuka pénzeli.

Idén még csak arról sem hallunk, mint korábban, hogy egy civilszervezet a tiszta parlamentért küzd, s arról sem, hogy 300-ra csökkentenék a honatyák számát, pedig ezt népszavazás is előírta, s most tessék, azt halljuk, hogy az eddiginél még több képviselőnk és szenátorunk lesz, erre van pénz a költségvetésből.

Ha kinyitja az ember a tévét, kit lát?

Egy PP-t, aki egy revolver-újságíróból felkapaszkodott mitugrász még akkor is, ha a nép nevével visszaélve néppártot alapított, demagóg dumájának sokan bedőlnek, sőt azt is elhiszik talán róla, amit állít, hogy ő lesz Románia következő elnöke.

Egy Vadim Tudort, aki ismét hallatja a szavát, nem elég neki az a dicsőség, s nekünk a szégyen, hogy Romániát képviseli az Európai Parlamentben, hiszen az egykori Ceauşescu-dalnoknak már régen a süllyesztőben lenne a helye.

Egy Gigi Becalit, aki sokat cizellálódott ugyan, amióta nem juhai mellett, hanem aranypalotájában él, de ami sok, az sok: már azt is elfogadta a Nemzeti Liberális Párt, hogy a színeiben induljon a választásokon, amire az egész szociálliberális szövetség is rábólintott.

Még tovább menve: immár arról is beszélnek magas szociálliberális körökben, hogy Ponta és Antonescu akár a Nagy-Románia Párt szövetségét is elfogadja, ami után már minden reményünk elfoszlik azzal kapcsolatban, hogy Románia valódi demokratikus állam lehet legalább valamikor a jövőben, s mi is egyenrangú állampolgárai lehetünk az országnak.

E nagy ricsajba, persze, mi nem tudunk, nem is akarunk beleszólni.

Azzal kell inkább törődnünk, miként tudnánk elkerülni, hogy december kilencedikén magyar ne szavazzon magyar ellen.