Diktátortemetés

Phenjan a láttatottak szerint hisz a könnyekben. Vagy mégsem?

Higgyünk-e abban, amit az észak-koreai televízió mutatott? Vagy olcsó, megrendezett kutyakomédia az egész?

Kim Dzsong Il, a kommunista Kim dinasztia második tagja 17 éves uralmának a halál vetett véget, s most Kim Dzsong Un, a (talán) 27 éves, harmadik, legkisebb fia következik. Aki még ismerte a nagypapát, az első és legnagyobb Kimet, a második világháború után az egységes, egykori japán gyarmat Koreából kiszakadt, a szovjet megszállási területre eső Észak-Korea első vezetőjét, akinek most elhunyt fia már csak a karizmatikus Nagy Apa halvány utánzatának tűnt. A mintegy huszonötmilliós ország legújabb legkedvesebb, legszeretettebb vezetője (vajon milyen címeket találnak ki neki?) még ismerte az 1994-ben elhunyt nagypapát, akit ugyanolyan pompával temettek, mint most a fiát, és ugyanúgy megsirattak. Kim Ir Szen példátlan kommunista személyi kultuszt teremtett meg a kínai Mao Ce Tung mintájára, a kultusz apáról fiúra szállt. S annyira csodálatosnak és kívánatosnak tűnt, hogy a mi népünk legszeretettebb fia, a Kárpátok Géniusza is elirigyelte tőlük: a romániai személyi kultusz jól dokumentálhatóan a kínai és koreai látogatások után kezdett addig elképzelhetetlen méreteket ölteni.

A híradások szerint a nagy vezér halála óta, több mint tíz napja százezrek zokognak hisztérikusan, tépik ruhájukat és hajukat feneketlen gyászukban. Csak tudnánk, hogy miért – egy szegény és éveken keresztül szó szerint éhező, elszigetelt, az emberi jogokat semmibe vevő országban. Hogyan lehetséges ilyen mértéktelenül beoltani egy népet hamis bálványok tiszteletével? Mikor és hogyan léphet egy ilyen nép a demokrácia útjára?

De lehet, hogy az észak-koreaiak, de legalábbis a többség torkig van, volt Kim Il Dzsonggal – mint a románok Ceauşescuval –, csak most a televízióban mutatott kisebbség, számításból, helyezkedési szándékkal megjátssza a mérhetetlen gyászt?

Egy ilyen iszonyatos diktatúrában nem lenne elképzelhetetlen,  

Politikusok, elemzők most azon morfondíroznak, hogy mit hoz a dinasztia harmadik, még tapasztalatlan, csak családjának köszönhető tekintéllyel rendelkező tagjának uralma. Folytatódik-e, ahol abbamaradt, a papa „nagy műve”, vagy megindul az olvadás, s út nyílik a két Korea egyesítése felé? A kérdésekre csak néhány év múlva kaphatunk választ.