Egyenlőtlenségek világa

Világunkban talán egyike, a különben nagyon ritka, közös gondolatnak, elképzelésnek, hogy az új év valamivel jobbat, szebbet hoz majd. 

A remény a jövőt illetőleg mindig szilveszter környékén a legerősebb az emberi lelkekben. Ne kérdezze senki, hogy ez miért van így, nem tudnám megmagyarázni, talán szakpszichológusok megtehetik, de tapasztalatom igazolja, hogy az év kezdetén mindenki reményektől duzzad.

Milyen jó volna ténylegesen jóhiszeműen várni a „rózsaszínű” fellegekre. Kommunikációval gazdag világunkban viszont ez nem könnyű. A Híreket hallgatva, már december utolsó napjaiban keserű szájízünk támadt, és mondogattuk: na, remélem ez jövőre nem lesz így.

A németek szilveszteri hangulatán rontott, hogy kedves „idoljuk”, a hétszeres világbajnok autóversenyző Michael Schumacher, dec. 29-én súlyos balesetet szenvedett. Az egész világ szorít a francia Grenoble kórházában fekvő sportembernek. Nem kedvelem az autóval való száguldást, de Schumacher szimpatikus egyéniség, kiváló családapa és közéletű személyiség, nagy veszteséget jelentene ha..., de reméljük a legjobbakat. Tízezrek imádkoznak, és ez segíthet is.

A személyi tragédiák mellett ott van a Világ elképesztő igazságtalansága, a mérhetetlen életszínvonal különbségek. Egyik oldalon a szilveszterkor eldurrogtatott milliók, a luxusvacsorák után kidobott élelmiszerek tömege, a másik oldalon az éhbérért dolgozó modernkori rabszolgák.

Miként lehet 50%-ot leengedni az árból?

A német „Karstadt” áruház szupermodern müncheni fiókjában nézegettem a pulóvereket, fiúunokámnak kerestem ajándékot. A „világmárkák” ott sorakoztak szépen egymás mellett; Adidas, Puma, Bugatti, Esprit, Lacoste, Reebok, Nike és nagy csodálkozásomra már jó pár nappal karácsony előtt elindult egy jelentős árleszállítás.  Óriási tömegű áru, és mintha csökkenne a kereslet. Igen, talán ez volna az árcsökkentés oka. Eredeti ár 70-75 euró, és végül megvettem 30-ért. Miként lehet 50%-ot leengedni az árból, hol marad a nyereség? Hát nem kell őket félteni, az előállítás potom pénzbe kerül, ezért vannak a rabszolgák.

Globalizációellenes kirohanásaim lényegét már többször is egy mondatba tömörítettem: A globalizáció alaptörvénye, hogy a nagy világcégek ott termelnek, ahol a legolcsóbb a munkaerő, és ott adják el az árut, ahol a legtöbbet kapnak érte. Milyen egyszerű az egész! És mennyire istentelenül igazságtalan. A német, francia, de már a magyar fiatalemberek is büszkén viselik elegáns Espri-, vagy Nike- „cuccaikat”, ez most „menő”, és nem is sejtik, mennyi nyomor, szenvedés kíséri ezeket az árukat.

Kambodzsa a világ egyik legszegényebb országa, de itt (is) gyártják a „csodálatos”, elegáns, „strammul” sportos pulcsikat. Mennyibe kerül egy ilyen pulóver előállítása, nem tudni, de a kb. 600 ezer textilgyári dolgozóból 400 ezer fellázadt Kambodzsában, mert kicsi a bér. A havi 80 dollárt nemrég emelték 95-re, (ez kb. 20 ezer forint), de most béremelést kérnek, követelnek, legalább 160 dollárt havonta, ez már legalább 35 ezer forint, szóval éhbér. A kambodzsai textilipar lebénult, de kérdem én, végül ki húzza majd a rövidebbet? A milliárdos cégek kitartanak, van miből, de ha a kambodzsai anya nem dolgozik, éhen hal a gyermeke. A vidékről városba áttelepülő munkáslányok heten laknak egy 16 m2-es szobában, a bér olcsó, 35 dollár havonta. Az ország exportjának 80%-át a textilipar adja, ha ez leáll, az ország is tönkre megy. Az ember ezen a vidéken, úgy sem számít, nyersanyagként kezelik, ha pusztul, van helyette még elég, ez a vadkapitalizmus törvénye.

A globalizáció egy szükséges folyamat, nincs mit ellene tenni, ez így jó, minden jól alakul majd – egyes közgazdászoknak ez a véleménye. Kambodzsában, és a világ sok, sok országában az emberek ezt másképpen látják.

Az EU soros elnökségét Görögország vette át január1-jétől. Egy megkínzott ország. Az eladósodástól azt sem tudják, mihez kezdjenek. Politikusaik most nagy lendülettel látnak munkához, a gazdaság növekedését és új munkahelyek teremtését célozták meg fő feladatként. De az európai piac inkább szűkül. Honnan az új munkahelyek?

A dánoké a hatszorosa

A bolgárok és románok elsejétől kihasználhatják a szabad munkavállalás lehetőségét az EU összes országában. Már is nagy a riadalom, főlega briteknél, de a bajorok is megszólaltak, hiszen tudvalevő, hogy az Unió két legszegényebb országáról van szó, ahol a szegénység nem csökken, az emberek viszont élni akarnak, nézik a lehetőségeket. A románok is bolgárok is, hivatalosan már védekeznek, nincs, nem lesz „ostrom”, nem kell a Nyugatnak félni, mert sokan inkább itthon maradnak, itt is van munka. A számok viszont maguktól beszélnek, a kereseti lehetőségek az uniós tagállamokon belül óriási különbségeket mutatnak. A legtöbbet a dánok keresnek közel évi 60 ezer euró bruttóval, őket követi Luxemburg 49 ezer, Hollandia 45 ezer, Írország, Belgium és Németország 40 ezer felett, míg a csehek, magyarok már lent vannak kb. 10-11 ezer euróval. A két leggyengébb keresetű ország a románok, ahol az átlag bruttó – egy 2010-es statisztika szerint – 5891 euró volt, a bolgároknál pedig 4396. Érdemes megjegyezni, hogy a németek a külföldön élő gyermekek számára is kifizetik az ún. gyermekpótlékot (Kindergeld), ami nem megvetendő összeg. Az első és második gyermekért egyenként 184 euró jár, a harmadikért 190 és minden továbbiért 215. A feltétel az, hogy az egyik szülő adóköteles legyen Németországban. Ha tehát egy kétgyermekes román állampolgár csupán a minimál órabérrel (8,50) valahol munkát talál, már érdemes itt maradnia, hiszen havi 368 euró gyermekpénzt küldhet a családnak, ez úgy 1600 lejnek felel meg.

A fenti példákkal azt szeretném érzékeltetni, hogy amíg világunkon az óriási jövedelmi különbségek nem tűnnek el, amíg az életszínvonal valamelyest nem nivellálódik, addig nem lesz béke, nem lesz nyugalom, s hiába várjuk a boldog új évet, csak  csalódások következnek.

Ideje egy új, embert szolgáló ideológiát kitalálni, mert a régi eszmék mind csődöt mondtak.

Hollai Hehs Ottó, Németország