Egyoldalú örökség

Az egykori temesvári vár területén zajló rehabilitálási munkálatok során középkori utcák és épületek, csatornahálózatok kerültek a felszínre. 

Temesvári és gyulafehérvári régészek végzik a feltárásokat, akik szenzációs leletekről beszélnek, amelyeknek köszönhetően fény derül Temesvár múltjának ismeretlen epizódjaira. Régészeti bemutatóhelyeket akarnak létrehozni a feltárt középkori romok, épületmaradványok megmentése és népszerűsítése céljából. Fel kell vállaljuk városunk múltját, úgy ahogy van, a számunkra kellemes és kellemetlen epizódokkal együtt – vallja Temesvár jelenlegi polgármestere.

Akár meg is tapsolhatnánk ezeket a múltfeltáró kezdeményezéseket, hiszen közös múltunk őszinte feltárása nekünk, magyaroknak is rendkívül fontos lenne. Az őszinteséggel azonban ezúttal is valami baj lehet. A buzgó régészek török és osztrák emlékekről beszélnek, nagy lelkesedéssel, de az 1552 előtti időkről, úgy tűnik, továbbra sem ildomos beszélni. Néhány magyar pénzérmét ugyan megemlítenek a feltárt, több mint fél tonna régészeti anyag kapcsán, de a törökvilágot és az osztrák fennhatóságot megelőző magyar időkről már egyáltalán nem esik szó a feltárások kapcsán. Az osztrák örökséget újabban büszkén vállaljuk, esetleg a törököt is – hátha az is hoz valamit a konyhára alapon –, de a magyar örökségről inkább nem beszélünk. Pedig a magyar idők tovább tartottak Temesváron, mint a török, az osztrák és a román fennhatóság évei együttvéve. Adjuk meg az osztrák császárnak, ami a császáré, a török szultánnak, ami a szultáné, de akkor ne feledkezzünk meg a magyar királyokról sem, akik még székhelyüket is Temesvárra helyezték néhány évre. Az egyoldalú örökséget, amelyből következetesen kifelejtenek bennünket, nem vállalhatjuk fel.