Fekete kenyér

A dicstelenül elhunyt egykori kommunista szovjet propagandának – primitívségén túl – volt néhány mesterfogása is.

Közöttük az, hogy számos helyen elszórt Lenin-múzeumaiban egy olyan vitrint is mutogatott, amelyben az üveg mögött egy száraz feketekenyér-darab volt létható, azzal a magyarázattal, hogy Vlagyimir Iljics a harmincas évek éhínségének idején ugyanazt az ízetlen korpakenyér-adagot ette, mint a szocializmus építésére felszólított népe.

A mi jelenkori vezetőink felfújtságukban még a látszattal sem törődnek, nem tagadják, sőt, büszkén mutogatják, hogy felvitte az Isten a dolgukat, rongyrázásuk polgárpuffasztása szégyentelenül határtalan.

Senki sem várja el a Cotroceni-palota urától, miniszterelnökünktől és egyéb államférfiúinktól, hogy hó végén  a ládafiában kutassanak hét krajcár után, vagy üres üvegeket váltsanak be, s még azt sem, hogy ne tudják tisztességesen megvendégelni a külföldről érkezett magas rangú vendégeiket és inspektoraikat, hiszen a fehér asztal mellett államközi szinten is eredményesebben lehet tárgyalni, mint a kolosszális építményekben vagy luxusvillákban.

Azt viszont nem érti meg a közember, akinek a világválságra való hivatkozással csökkentették a fizetését és nyugdíját, vagy a gazdasági hanyatlás miatt munkanélküli, hogy a világválsági megszorítások miért nem vonatkoznak az államelnökségre, kormányra, parlamentre, alkotmánybíróságra, s még jó néhány kivételezett állami intézményre.

Most szivárgott ki, vagy szivárogtatták ki, hogy a mindössze 78 napot megért Ungureanu-kormány miként urizált, hogyan sikerült azt a teljesítményt elérnie, hogy mindössze két és fél hónap alatt (régi pénzben számítva) tízmilliárd lejt költsön el protokollra.

Azokban a napokban, amikor tőlünk nadrágszíj-megszorítást követeltek, a Victoria-palotának palackonként tizenhét millióba kerülő Lagavuliu whiskyt, üvegenként 7 millió 900 ezerbe kóstáló Belaga vodkát, 2008-as évjáratú, közel egymillióba kerülő bort rendeltek többek között, olyan kaviárt is, mellesleg, melynek kilónkénti ára csillagászati.

A Külföldi Titkosszolgálattól átejtőernyőzött Ungureanu úrnál még a Kolozsvár polgármesterévé degradált elődje is szerényebb volt. Boc úr 2009-ben „csak” 46 milliárdot, 2010-ben 47-et, 2011-ben „mindössze” 51 milliárdot költött protokollra és külföldi sétafikálásra.

Azt még nem tudjuk, hogy mikor ettek utoljára puliszkát és mikor ittak utoljára kocsisbort jelenlegi főuraink, s milyen gazdag asztalt terítenek azoknak a külföldi uraknak, akiktől olyan óriás összegű kölcsönöket és túlélési segélyeket könyörögnek, hogy unokáink sem fogják tudni visszafizetni.