Forgatókönyvek

Nem igaz a mondás, hogy minden csoda három napig tart. Lám, a romániai tiltakozó megmozdulások ma a kilencedik napjukhoz érkeztek és úgy tűnik, még mindig nincs vége. Pedig valahol, valahogyan biztosan véget ér a jelenlegi helyzet, valamilyen megoldás születik.

Hogy mikor és milyen, azt ma senki sem tudja. Ahhoz még „fejlődnie” kell a helyzetnek.

Az eredetileg az egészségügyi törvény és a helyettes államtitkár lemondatása kapcsán kirobbant tüntetések tulajdonképpeni lényege a tömegek általános elégedetlensége. Csak egy szikra kellett a robbanáshoz, s a szikra az államelnök arrogáns magatartása és a rohammentő szolgálat megalapítójának lemondása volt. Ha ez utóbbi lett volna az igazi ok, Arafat visszatérésével a helyzetnek normalizálódnia kellett volna. Ami, mint láttuk, nem történt meg, sőt.

De mi lesz ezután?

A kormánynak, a hatalomnak szemmel láthatólag nincs elképzelése a feszültségek feloldására, a dolgok normális kerékvágásba terelésére. Nemhogy B változata nincs – ha az első valamiért nem sikerülne –, de a jelek szerint A sem. Azon túl, hogy a csendőrökkel igyekszik kordában tartani a tüntetőket (a tüntetések hitelét némileg csökkentő erőszakos cselekmények, verekedések, gyújtogatások megakadályozására), a hatalom nem tud mit kezdeni a jelenséggel. A társadalmi párbeszéd létrejöttére irányuló halvány kísérlet csődöt mondott, a tüntetők legfőbb követeléséről, az államfő, a kormány lemondásáról hallani sem akar ugyanúgy, mint az előrehozott választásokról. Pillanatnyilag süketek párbeszéde folyik, talán még az sem.

Pedig az elképzelhető forgatókönyvek egyike nyilván a lemondás lenne, az gátat vethetne a megmozdulásoknak.

A másik a kormány átalakítása, néhány miniszter lecserélése, technokrata kormányfővel. De ki lehetne az a párton kívüli személyiség, aki ma felelősséggel vállalná a miniszterelnökséget, és főleg valamelyes garanciát jelentene a helyzet normalizálására? Mit tudna ígérni? Gyors javulást, felelősen, biztosan nem. S erősen híján vagyunk a hiteles, ma vezetőként szóba jöhető politikusoknak mind a kormánypártok, mind az ellenzék oldalán. Szájhősökre, demagógokra pedig sosem volt kisebb szükség, mint éppen most.

Pár nap múlva, a bizalmatlansági indítványt tárgyaló parlamenti ülés, majd az Alkotmánybíróságnak az összevont választásokra vonatkozó döntése után talán valamivel okosabbak leszünk.