Harmonikátlan főpostás

Akkor esett a szék alá az agyam, amikor elolvastam, hogy a román posta igazgatója is reggelire várja a postásokat. Persze, nem évente egyszer, mint az Egyesült Államok elnöke a Nemzeti Imareggelin, hanem naponta. 

Most képzeljék el, ez a vélhetően jobb sorsra érdemes, de tisztségénél fogva számomra szerencsétlen Nelu Balaş nevű úriember, a természetesen Temesváron székelő regionális levélzsonglőr igazgatóság első számú muksója kitalálta, minden reggel nyolckor 15 postással asztalöltve gyümkörészi le picipocijába  a szalonnás rántottát meg a gyümölcslét.

Akkor tapostam rá a szék alá esett agyamra, amikor tovább olvasva a hírt megtudtam, azért kosztol a gyalogkakukk regiment kiválasztott sorkatonáival, hogy megtudja, mi a frankó kint a harcmezőn.

Emberek, ekkora bunkóságot marha rég olvastam. Ezt csak a postásszakszervezet karmesterének benyalizó kommentje fejelte le, aki szerint a postások rég vártak erre. Magyarra fordítva, csak ő egyedül várta a főnökkel való reggeli zabászatot, mert mint érdekvédelmi tábornoknak, neki természetesen naponta ott kell ülnie a séfu öltönyének árnyékában, nehogy valamelyik postása a kaja mellé zsuppolva, hülyeségeket is betömjön Balaş gyomrába. Nyilván várta, mert a pénzünkön hónapokig ingyen ehet.

Persze, Balaş nem washingtoni baracklevél, a postásmikdézsün pedig sosem lesz Nemzeti Imareggeli 3500 meghívottal a világ minden sarkából. Az egyetlen hasonlóság, hogy sem a regionális postabossz, sem Obama nem tudja meg, mitől zörög a haraszt a világ sétányain, de ez másik kérdés.

Egy dolgot qrvául nagyon nem értek. Naponta a régiónkból 15 postás reggel nyolckor leül a főnökkel feszengeni. Egészségükre, de aznap, ki viszi ki zónájukban az újságokat, leveleket, a nyugdíjakat? És a főnököt, szakszervezetet ez nem érdekli?

Szerintem a főnök, ha valóban kíváncsi a kétszer sem csengetők gondjaira, kérjen bringát, utcákat, táskát és hordja ki a cuccot. Mert például, az egyik alapzsigeri gond, hogy Romániában húsz év sem volt elég, hogy módosítsák Ceauşescu találmányát, és ne a leveles postás hordja az újságokat. Ezt Magyarországon már Kádár János is felfedezte, ott az újságos postás reggel hétkor kivitte a Népszabadságot és társait, kilenc után a másik postás a leveleket, nyugdíjakat, s a szisztém mai napig így működik.

Vagyis a postával a postásoknak van a legkevesebb bajuk, hisz ők a nyugdíjhordásnak hála, tankjó (=thank you) pöpecileg elvannak, másképp új foglalatosság után néznének.

A postával a szolgáltatás haszonélvezői nincsenek megelégedve, de érdekes módon, a regionális szemétdombon kukurigulót ez nem érdekli. Pedig mi, a rendszer átkának évtizedek óta szenvedői naponta teleírnánk a főnöknek egy Háború és békét a hülyeségekkel. Vagy Félkegyelműt. Vagy Úri murit. Vagy Nyomorultakat. Na, nem folytatom, az olvasó is tud kapásból ötven, a postára húzható regénycímet.

Hát, mennénk mi is reggelizni vele. Többet megtudna, mint az alázatos szolgáktól, akik normi, állásféltésből azt mondják, amit hallani akar.

Hát, a mi omlett-adagunkra még várni kell. Hegy, Mohamed-elven, akkor szívesen meghívom én reggelizni hozzánk, hogy megmutassam például, miként kapok húsz éve hetente rendszeresen megbontott borítékban egy hetilapot, mondván „szállítás közben” ment rotyra. És miért nem fizetnek elő aradiak, temesiek napilapokra a postánál, miért vernek át, lopnak meg előfizetőt, szerkesztőséget nemzetiségileg meg zsebileg. Szóval, ha Balaş nálam kávézik, aszem a vacsorát is velem fogyasztja vagy három napig nonstop, amíg végére érnénk.