Kettős mérce a javából

Kiakadt a bukaresti külügyminisztérium Novák Katalin magyar államfő Facebook-bejegyzésén. Erdélyi látogatása során Magyarország új államfője a Kelemen Hunorral való találkozó kapcsán azt írta személyes oldalán, hogy: „Köztársasági elnökként kiemelt feladatomnak tartom az összmagyarság képviseletét, így számomra nincs különbség a tekintetben, hogy valaki határon innen vagy túl él. A magyar az magyar, s pont.”

Bukarestnek ez nem tetszett, a román külügy közleménye szerint: „A magyar etnikumú román állampolgárok önazonosságával kapcsolatos – etnikai, kulturális, vallási és nyelvi – jogok tiszteletben tartásának felelőssége elsősorban Romániára hárul, amelynek állampolgárai, rokon államként (anyaországként) Magyarország legfeljebb a kulturális kapcsolatok megerősítésében lehet érdekelt.”

Hát ez a baj, hogy a román állam nem teljesíti kellőképpen felelősségét, éppen ellenkezőleg, ott tesz keresztbe az erdélyi magyarok önazonosságával kapcsolatos jogoknak, ahol csak lehet. Romániában rengeteg település használja nyilvánosan saját zászlaját és címerét, azokkal valahogy sosincs baj, senki sem jelenti fel őket emiatt, s a bíróságok sem rendelik el azok eltávolítását. Csupán a magyar szimbólumok – mindenekelőtt a székely zászló – jelentenek vörös posztót a román igazságügy számára. Az immár parlamenti képviselő Dan Tănasă sorozatos feljelentései alapján a román bíróságok betiltják a székely vagy helyi zászló nyilvános használatát. Az AUR parlamenti képviselője mondhatni hivatásos székely-zaklató, számtalan pert indított a székelyföldi önkormányzatok ellen, s a román bíróságok – láss csodát – rendszeresen elfogadták beadványát, és elítélték a székely önkormányzatokat. Ha éppen nem a székely vagy helyi zászlókkal gyűlt meg a baja, Dan Tănasă a községháza/városháza feliratba kötött bele, mivel szerinte a primărie magyar megfelelője a polgármesteri hivatal lenne. A román bíróságok pedig – a magyar nyelv nagy szakértőiként – szintén a székelyek ellen döntöttek.

Rendszerszintű jelenségről van szó, egy szélsőségesen magyarellenes személy provokációit állami intézmények erősítik meg. Sőt, az állami hatóságok nemcsak a magyar nemzeti jelképek, hanem az egyházi és oktatási intézmények ellen is fellépnek. A marosvásárhelyi római katolikus gimnázium létesítését rendszeresen utasítják el a román bíróságok, hiába fogad el a kormány RMDSZ-kezdeményezésre újabb és újabb engedélyezési jogszabályokat. Az elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását jogos tulajdonosuknak úgyszintén rendszeresen megakadályozzák. Holott évszázados múltra visszatekintő intézményekről van szó! Érdekes módon, a román bíróságoknak egyetlen román nyelvű tanintézménnyel sincs gondja, pedig bizonyára sok közülük nem felel meg a törvényes előírásoknak. Abban sem találtak semmilyen kifogást, hogy Ponta kormányfőként az ortodox egyháznak adományozott székelyföldi szállodát, holott az korábban állami tulajdonban volt, s a túrizmus amúgy sem az egyházak feladata. Bezzeg, amikor a magyar egyházak évszázados múltra visszatekintő ingatlanjairól van szó, akkor mindig találnak valami ürügyet a visszaszolgáltatás megakadályozására!

Amennyiben egyedi eset(ek)ről lenne szó, a román bíróság döntését jogi szőrszál-hasogatásnak lehetne tekinteni. De nem erről van szó, hanem rendszeres gyakorlatról, a román bíróságok következetesen a romániai magyarság ellen döntenek. Gyakran durván diszkriminatív módon. Arról nem is beszélve, hogy a földrajzi vagy történelmi elnevezéseknél is mindig csak a magyarokkal van baj. Lehet Mócföld, Barcaság, Bukovina, akár hivatalos kontextusban is (pl. ISU-egységek), Székelyföld azonban nem lehet, még turisztikai jelleggel sem!

Mindezek nyomán aligha meglepő, hogy az utóbbi 12 év alatt a budapesti kormány komoly lépéseket tett az erdélyi magyarság felkarolására. Rengeteg pénzt fordított az erdélyi magyar oktatási intézményekre, egyházakra, történelmi jelentőségű épületek felújítására, sportlétesítmények építésére, vállalkozók támogatására stb. Ami komoly szálka Bukarest számára, nemigen tudja lenyelni, morognak is rendesen miatta. Holott inkább tükörbe kellene nézni, és gyökeresen változtatnia a kisebbség-politikáján, az erdélyi magyarok ugyanúgy adófizető állampolgárok, mint a többségiek. Bukarest nem várhatja el, hogy az erdélyi magyarság szíve hozzá húzzon és ne Budapesthez, amikor feltűnően mostohán bánik vele. Az anyaország pedig felkarolja.

Bukarest háborog, hogy Magyarország törődik a határon túli – beleértve erdélyi – magyarsággal, holott ő is hasonlóan tekint a határon túli románságra. Igen, Bukarest szintén pénzügyi támogatást nyújt a Pruton túli Moldovának, tanulmányi ösztöndíjakat és állampolgárságot biztosít az ottani embereknek. A romániai adófizetők (köztük erdélyi magyarok) pénzéből, s annak ellenére, hogy a Pruton túli román nyelvűek csak kb. egynegyede vallja magát románnak, a többiek viszont moldávnak.

Mások kritizálása helyett Bukarestben sokkal hasznosabb lenne alapos önvizsgálatot tartani. Például a többszörösen alkalmazott kettős mércével kapcsolatban.