Az idei év januárjának legvégén – egy pénteki, kelet-európai időszámítás szerint már szombati napon, amikor a londoni Big Ben harangjátéka elütötte – felvételről, mert még jövő évig teljes felújítás alatt áll – a 23 órát (közép-európai időszámítás szerint az éjfélt), Nagy-Britannia, az Egyesült Királyság kilépett az Európai Unióból. Ahogy több hivatalos szónok is megfogalmazta: újból független, szuverén országgá, a maga urává vált.
Durrogtak a győzelem örömére nyitott pezsgősüvegek, hurrogtak és keseregtek a Brexitet ellenzők másfelől.
A „század válása” ugyanis távolról sem örvendett egyöntetű lelkesedésnek a szigetországban: a 2016 június végén a kilépésről rendezett népszavazáson a résztvevők jó 48 százaléka, tehát kis híján fele, a bennmaradás mellett szavazott.
De hát a demokrácia, amelynek Britannia az újabb korokban az egyik élharcosa volt... A lakosság, ha kis többséggel is, döntött. A nép szava pedig Isten szava.
Az Unió történelmében ez az első kilépés.
Sok elemző tart attól, hogy precedens értékű lehet, talán mások is megirigyelhetnék a példát. Bár akkora esélyük, mint az Egyesült Királyságnak, aligha lehet az önálló érvényesülés útján. Egy kelet-európai, volt szovjet blokkhoz tartozó országnak, például, semmiképpen.
***
A teljes anyagot a Nyugati Jelen régiós napilapban olvashatják.
Az előfizetési feltételekről a 0257/280-751-es telefonszámon lehet érdeklődni.
Hozzászólások