Kihívások prioritási sorrendje

Milyen lesz a következő Európai Parlament politikai összetétele? Lesz-e jelentős jobbrafordulás, ahogy sokan várják/remélik öt év balliberális ámokfutás után? Mindez a három nagy kihívás kezelésétől függ, attól, hogy a politikum és a választópolgárok hogyan viszonyulnak az ostromlott erődhöz hasonló EU-t érintő három nagy kihíváshoz. Azok prioritási sorrendjétől.

Egyesek az európai országok szabadságát és demokráciáját mentenék meg az orosz nagyhatalmi ambícióktól. Az utóbbi időben ugyanis egyre több magas rangú politikus és katonai vezető kongatja meg a vészharangot, hogy az orosz medve nem elégszik meg Ukrajnával, ha felfalja azt, más országok ellen is fordulhat. Csehországban, Lengyelországban, a balti államokban, Finnországban és Dániában az orosz katonai fenyegetés elleni védelem a kiemelkedő politikai és társadalmi téma, az dominálja az EP-választásokat. Amúgy azon országok Ukrajna megsegítésének élharcosai, az ottani társadalmak elsődleges elvárása, hogy az EU egységesen lépjen fel az orosz fenyegetés ellen, az ottani politikai ajánlatok erre alapoznak.

Mások az európai civilizáció megvédését tekintik prioritásnak a tömeges muszlim és színes bőrű bevándorlással szemben. A migráció és Európa rohamos iszlamizációja a másik nagy összeurópai téma a közelgő EP-választásokon, amely lassabban ugyan, de szintén hosszú távú egzisztenciális válságba sodorja az EU-t. Földrajzi elhelyezkedésükből kifolyólag a dél-európai országokban és Németországban ez foglalkoztatja leginkább a társadalmakat. Ott a megállíthatatlannak tűnő tömeges migrációt tarják a megszokott életvitelüket és szellemi-társadalmi értékeiket fenyegető elsődleges veszélynek, a prioritás ezen veszély elleni határozott uniós fellépés.

Végül olyanok is vannak, akik nemcsak Európát, hanem az egész bolygót mentenék meg az éghajlatváltozástól. Nyugaton széles társadalmi rétegek – mindenekelőtt fiatalok – ezt tartják a legnagyobb veszélynek, a Benelux államokban és Svédországban a prioritás a klímaválság kezelése. 2018 őszén előbukkant egy addig teljesen ismeretlen svéd kamaszlány, aki iskolai sztrájkot indított az éghajlatváltozás miatt. Az egész baloldali sajtó és politikum felkarolta, Greta Thunbergből rövid időn belül közismert világsztárt faragtak, s ezáltal a zöld témákra terelték a választók figyelmét, a migráció pedig háttérbe szorult, a most leköszönő EP pedig a legbalosabb és legzöldebb lett. Akkor ugyanis csak ez a két összeurópai téma volt, manapság viszont megjelent a harmadik nagy kihívás is. A húrt nehéz lenne tovább feszíteni az utóbbi öt év ideológiailag túlfűtött uniós zöld ámokfutás után, amely számos országban és társadalmi kategóriánál kicsapta a biztosítékot.

A balos narratívák már nem uralják le olyan egyértelműen a választási kampányt, mint öt évvel ezelőtt, a három nagy kihívás sem különül el annyira, országos vagy politikai szinten. Mindhárom jóformán minden uniós tagországban felvetődik, de más-más súllyal, más-más prioritási sorrendben. Sőt, ezeken kívül vannak más témák is, de azok korántsem olyan jelentősek, mint a felvázolt három nagy.

Az illegális migráció elleni fellépés és a hagyományos európai értékek megvédése nyilván a jobboldalnak kedvez, az éghajlatváltozás elleni küzdelem és a bolygó megvédése pedig a baloldalnak. Az orosz veszéllyel szemben azonban nemcsak a jobboldal lépne fel határozottan, a baloldali pártok is egyre inkább keményvonalas álláspontra helyezkednek.

Politikai mentőkből és megmentési ajánlatokból tehát nincs hiány, a választók döntik el, hogy mit tekintenek elsődleges veszélynek, hogy a következő öt évben milyen politikai erőkre bízzák az EU irányítását, és azok melyik fenyegetés elleni fellépést helyezzék előtérbe.