Koporsó és egyéb talajmenti kérdőjelek

Van egy remek találós kérdésem:

Aki megcsinálja, eladja.

Aki megveszi, nem használja.

Aki használja, nem látja.

Mi az?

Hát persze, hogy koporsó. És a hülye vicc tökre illik egy apróhirdetésre, amelyet a héten olvastam.

És befolyósítottam tőle. Azt mondta, hogy xy koporsót árul 200 lejért.

Bevallom, nem drágállottam. Ha tudnám, hogy holnap bekrepálok, akkor startból lefoglalom a család számára. Mert habár mély gödrészeti haverságban és régi kuncsaftságban leledzem Arad legmerészebb és szolgáltatásait legletorkomonnyomósabb temetkezési vállalkozójával, Kuki úrral – van, ki e nevet nem ismeri? –, ennyibe ő nekem, régi vásárlónak sem számolja be. Pláne, hogy ha főbeszállítóként kidőlök, neki anyagilag nulla klienssé züllök, mert az utódok nem biztos, hogy őt válasszák. Habár vasárnaponként rendre emlékeztetem a díszes társaságot, hogy Kuki a hantcsászár.

De most nem akarom saját, anno egy hozzáértők által is megdicsért novellámban megfestett temetésemről ráértekezni, mert a hirdetés kapcsán nekem csak egy dolog körhintázott az agyamban, mégpedig, hogy a profi temetkezési vállalkozókon kívül kinek, de főként miért lehet eladó koporsója szűk és szeretett Aradomban?

Na, kezdjük a feltételezéseket.

Megvették, oszt nem kellett, mert az orvostudomány pozitívan tévedett.

Rokoni konkurenciában kettőt vettek a na, ki talál olcsóbbat vetélkedő keretében.

Elkúrták a méretet, és nem kaptak garanciát.

Megkapta a fehérköpenyes keresztet, mégis feltámadott.

A beszámított és kijelölt főszereplő csak nem akart meghóni, pedig a környezet apait anyait beleszúrt.

Találták. Kocsikáztak az aszfalton, és az előttük haladó koporsógyártó fuvaringázóból lecsúszott egy. Ők fölvették, hazavitték, és most ultraréducséré áron értékesítik.

– Nagypapa! Koporsós temetést kérsz, vagy inkább hamvasszunk?

– Lepjetek meg!

És hiába spájzolták be a koporsót a garázsba, a családi kupaktanács végül a hamvasztás mellett döntött, és nyakukon maradt a légritka emberre eszkabált konzervdoboz.

Akkorát bukott a temetkezési biznisz, hogy a fickók előrendelésekkel próbálják túlélni a válságot.

Azt mondja a munkáért temetkezési beszállítóként is üzemelő egészségügyi egységek előtt lesipuskázó négylécösszeszegező, alias Kuki barátom:

– Doktor úr, az a beteg, aki éppen most távozott a rendelésről, összeesett a kapu küszöbén. Mit csináljak?

– Fordítsa meg, hogy úgy nézzen ki, mintha most jönne!

De akkor sem apróhirdetésben kínál.

Ha meg mégis kínál, akkor írja oda, hogy a 200 lejes ajánlat csak azon a héten él és virul.

Annyi fölösleges kacatot vásárol magának az ember élete folyamán, hogy egy koporsó már nem jelent különösebb pénzlekötést. Tucatnyi, akciós szerszámot, eszközt, gépecskét veszünk a barkácsáruházakban kizárólag azért, hogy legyen.

Akkor koporsót miért ne vásárolnánk? Hogy legyen.

Előbb fel akartam hívni, egyezkedjünk, 180-ra pacsit adok. Aztán meggondoltam, mert koporsóm megvásárlása már nehogy az én gondom legyen, valaki(k) csak elkapar(nak). Nehogy, már a papot is előre kifizessem, és a gyásznépet leitassam. Pedig Kuki legolcsóbb koporsója is minimax négyszer ennyit kóstál, de tényleg ne ezzel foglalkozzam most. Amúgy érintett berkekben szóltam, kár, hogy a koporsókínálat elmállott a jajne, gazdaságilag totál megalapozatlan felkiáltás sűrűjében.

Na, zárvicc. Temetik az egyik neves szívsebészt. A szertartás után lezárják a koporsót, és egy szétnyíló szíven keresztül távozik a doki a hamvasztóba. Az egyik ember iszonyatosan elkezd röhögni, a döbbent kérdésekre a következőket válaszolja:

– Egy másik orvos-barátom is most halt meg. Őt is itt fogják hamvasztani.

Nőgyógyász volt.

Hát, a közönségnek tuti nagyobb élvezet, mint az újságíró betolása a porlasztókuktába.