Hibának nevezte Putyin a szovjet hadsereg 1956-os magyarországi és az 1968-as csehszlovákiai bevonulását a Vlagyivosztokban rendezett Keleti Gazdasági Fórumon. Vlagyimir Vlagyimirovics a fórum moderátorának megállapítására válaszolt, amikor utóbbi megjegyezte, hogy Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában úgy tartják, a Szovjetunió gyarmatosítóként viselkedett, amikor katonai erővel vonult be. Az orosz elnök szerint: „Már rég elismert dolog, hogy a Szovjetunió politikájának ez a szakasza hibás volt, és csak feszültséghez vezetett. Nem lehet olyan külpolitikát követni, amely nyilvánvaló ellentmondásban áll más népek érdekeivel. De épp ugyanezt teszik most a Nyugat vezető államai”.
Putyin kijelentése meglepő az utóbbi idők eseményeinek a tükrében: tavaly óta Oroszország folyamatos agressziót követ el Ukrajna ellen, pusztítja az országot, civileket gyilkol, milliókat tett földönfutóvá a második világháború utáni legnagyobb szárazföldi fegyveres konfliktusban. Néhány héttel ezelőtt pedig a Szovjetunió felbomlása óta első alkalommal ismét központilag megírt, állami történelemtankönyv újjámelegíti a régi szovjet levest, mely szerint az 1956-os magyarországi és 1968-as csehszlovákiai események a nyugati – főleg amerikai – hatalmi körök felbújtatta helyi fasiszták számlájára írhatók, akik szembe mentek a magyar, illetve cseh és szlovák nép akaratával. A tankönyv hibának nevezi a szovjet hadsereg Magyarországról és Csehszlovákiából való 1991-es kivonását!
Oroszország manapság ugyanazt teszi Ukrajnában, mint annak idején Magyarországon, illetve Csehszlovákiában: fegyveres erővel szándékszik korlátozni a kisebb, szomszéd ország szuverenitását. Csupán az ideológiai csomagolás különbözik, akkor a proletár internacionalizmus és a szocializmus globális ügye, most viszont az úgynevezett orosz világ (russzkij mir) az ürügy. Moszkva birodalmi szemlélete egyszerűen képtelen elfogadni a kis országok függetlenségét, csupán korlátolt szuverenitást hajlandó engedélyezni számukra. Formálisan a „testvéri országok” függetlenek maradtak 1945 és 1989 között is, a függetlenség valamennyi formai tartozékával rendelkeztek: nemzeti zászlók, állami intézmények, külképviseletek, nemzetközi szervezetekben (ENSZ, Nemzetközi Olimpiai Bizottság stb.) való önálló részvétel, kétoldalú gazdasági és politikai kapcsolatok más országokkal, önálló haderők, nemzeti sportválogatottak stb. Formailag függetlenek voltak, tartalmilag viszont korántsem, hiszen egyik „testvéri ország” sem dönthetett önállóan arról, hogy milyen politikai rendszert szeretne, vagy mely nemzetközi katonai szövetséghez tartozna. Egyetlen „testvéri ország” sem mondhatott le az államszocializmusról, egyik sem léphetett ki a KGST-ből vagy a Varsói szerződésből, egyik sem választhatta a nyugati demokráciát vagy a katonai semlegességet. Még a szocializmus egyedi értelmezését sem engedélyezte, azt is szigorúan Moszkvában szabták meg, ahogy azt Csehszlovákia megtapasztalta saját bőrén 1968-ban! Finnország szerencsésebb volt, belpolitikai téren szabadkezet kapott, nem kellett bevezetnie a szocializmust, csupán külpolitikáját kellett alárendelnie Moszkva érdekeinek. A szuverenitás valós tartalmát ugyanis Moszkvában döntötték el, Finnországnak több, a „testvéri országoknak” kevesebb jutott, de még így is több mint a szovjet tagköztársaságoknak. 1989 után, amikor visszanyerte valós függetlenségét, valamennyi egykori „testvér-ország” azon nyomban a szocializmus feladása, illetve az EU- és a NATO-csatlakozás mellett döntött.
Putyin ugyanilyen megfontolásokból folytat háborút Ukrajna ellen – szuverenitása mértékét a Kreml döntené el. Ukrajna megtarthatná a függetlenség valamennyi formai tartozékát, lehetnek állami, külképviseletei, az ukrán sportolók ukrán zászló alatt versenyezhetnének nemzetközi szintéren, de az ország külpolitikáját Moszkvában szabnák meg. A Kreml döntené el, hogy Ukrajna milyen nemzetközi gazdasági (EU) vagy politikai-katonai (NATO) szövetséghez tartozhat, a Kreml szabná meg, hogy meddig terjedhetnek Ukrajna és a Nyugat közötti kapcsolatok, nem Kijev. Akárcsak a szomszédos Belarusz esetén, annak is megvannak a függetlenség valamennyi formai elemei, külpolitikájáról és katonai politikájáról viszont Moszkvában döntenek: amikor a Kreml úgy akarta, Lukasenka azon nyomban „kérte”, hogy Belaruszba telepítsenek orosz atomfegyvereket, Wagner zsoldoshadsereget, tavaly pedig az ország területét az orosz hadsereg rendelkezésére „bocsátotta”, hogy az onnan is megtámadja Ukrajnát. Belarusz mai helyzete Lukasenka alatt kíséretiesen hasonlít Magyarország és Csehszlovákia helyzetére Kádár János, illetve Gusztav Husak alatt, a kommunizmustól eltekintve.
Ukrajna viszont nem hajlandó erre, komolyan veszi az ország függetlenségét, nem elégszik meg a Moszkva révén megszabott korlátolt szuverenitással. Putyin ezt akarja fegyverekkel elérni.
Hibának nevezheti ugyan Magyarország és Csehszlovákia (elődei elrendelte) katonai lerohanását, tettek szintjén viszont ugyanazt teszi, mint annak idején Hruscsov és Brezsnyev.
Hozzászólások