Közlekedési kultúra?

Amikor filmbe illő jeleneteket észlelek a közútjainkon, mindannyiszor belém hasít a felismerés: mekkora veszélynek vagyunk kitéve mindnyájan, akik jóhiszeműen a közlekedési szabályok betartásával próbálunk gépjárművel, kerékpárral, tömegközlekedési eszközökkel vagy gyalog naponta eljutni a munkahelyünkre, illetve este onnan épségben igyekszünk hazakerülni. 

Azt már megszoktam, hogy naponta 5-6 autóst látok átsétálni a jelzőlámpa piros jelzése közepette, hogy a városligetnél az autósok jó része a jobb oldali sávon nyomakodik előre, mintha a pislogó zöld jelzés szerint jobbra tartana, majd elöl bekérezkedik a belváros felé, előre, illetve Mikelaka felé, balra igyekvők közé, nagy tumultust keltve. Arad főutcáján, nyáron megszokott jelenet, amint egy-egy ügyeskedő autós, aki nem talál parkolóhelyet, beindítja a vészjelző lámpát, amíg valamelyik teraszon a haverokkal megiszik egy kávét. Nem egy taxist láttam már útkereszteződésben megfordulni vagy oda háttal bemenni, olyan jelenetet azonban, mint szombaton délben, még nem pipáltam. Miközben villamosan akartam a Hegyalja tértől Újaradra jutni, a belvárosi katolikus templom előtt a villamos megrekedt, mert a Szabadság tér túlsó végéig 8-10 villamos várakozott. Mivel siettem, leszálltam, majd minél gyorsabban taxit próbáltam szerezni a szemerkélő esőben. Ötpercnyi keresgélés után sikerült is járművet találnom. A legelöl álló villamos mellet elhaladva, kisebb tömeget láttam várakozni.

– Baleset történt vagy elromlott – próbáltam tájékozódni a vezetőtől, aki csak legyintett.

– Ááá, dehogy. Csak egy Mercedes úgy parkolt le, hogy a villamos nem tud tőle elmenni. Az utasok előbb megpróbálták a járművet odább tolni, csakhogy sebességben hagyták, illetve behúzták a kézifékjét. Utána benéztek minden közeli üzletbe, bárba, de nem találják az autó gazdáját, aki a járműből ítélve, nem lehet akárki. Már próbálták a tilosban parkoló autók beszállítására szakosodott vállalatot is hívni, de azok szabadnaposak.

– Ilyen esetben mi a teendő? – kérdem hüledezve.

– A villamos semmiképp sem tolhatja arrább az autót, mert a rongálást szándékosnak nyilvánítják, a javítást a vezető nyakába varrhatják. Majdcsak előkerül a gazdája. Láttam én ennél már sokkal érdekesebb esteket is – legyintett a vezető, mintha semmi különös nem történt volna.

Hogy meddig vesztegelt a villamosforgalom, a sok, bosszankodó utassal, illetve előkerült-e a „nem akárki” gazda, nem tudom. Azt sem, hogy közlekedési rendőr a helyszínre került-e, intézkedett-e. Abban viszont biztos vagyok, hogy – Indiát kivéve, ahol egy-egy szent tehénnek az úton történő áthaladása miatt keletkezhetnek hasonló közlekedési dugók – sehol a világon nem mer megengedni magának ilyen luxust egy autós, csakis nálunk, a végtelenségig elbalkániasodott közlekedési káoszunkban, ahol az újgazdagok többsége az összeköttetéseiknek a biztonságérzetében bármit megengedhetnek maguknak. A közlekedési kultúra általános hiánya, a vezetői jogosítványok korrupciós úton való megszerzésének a tudata tovább erősítheti őket ebben a hitükben.