Kristálytiszta buzgóság

Két lábast tettem az aragázra hétfőzni.

Az egyikben Markó, a másikban a szombati aradi kristálybál.

Markó RMDSZ-elnöki dilemmáiról írtam a múlt héten, és majd még visszatérek rá, a kristálybál viszont helyi, s még ha román rendezvény is, megér egy mise előtti vélemény-gyónást.

A lényeg, hogy habár kaptam kedves meghívót rá, egyéb szombat délutáni elfoglaltság miatt átugrottam, de elolvastam két megbízható román sajtós kollégám beszámolóját, és megnéztem vagy három tucat fotót az eseményről.

Ami nekem bőven elég is volt, hogy feltegyek néhány gyagya kérdést. Ha elmegyek, akkor nem teszem fel, mert tuti kapok egy tányér libacombot, és ugyebár nem ürítünk oda, ahonnan eszünk. Ha meg kritikailag akarok írni, a penszér szájába nyomom a combot.

Visszatérve a karitatív, szombati aradi kristálybálra, néhány dolgot nem értek.

Egy: ha karitatív, és jótékony emberek pénzt gyűjtenek a rászorulóknak, miért kell ezért puccos bulit szervezni a Kultúrpalota koncerttermében? Képzeljék el, ötmillió kicsi politikai naccsága varratott magának az alkalomra új rucit. Strasszok, tollak, dekoltázsok, fodrok, bájak, de a képek alapján inkább hájak rezegtek szerte-kasul a bálszöbává alakított nagyteremben. Mondom, nem voltam, pedig szívesebben tudósítottam volna a helyszínről, de higgyék el, ha a négyzetméter/fodor/mucusvillogtatást összevetjük az egy négyzetméterre jutó adománnyal, akkor tanyasiasan szólva, többe került a leves, mint a hús.

Asszonták megbízható kollégáim, hogy 60 ezer lej gyűlt össze, az itt Mosóczon anyósok közt is alig 15 ezer ájró.

Látva a puccokat, négy asztal női rucikája többe volt, mint 15 ezer közös uniós szidalmány. Most kopirájtilag nem tudom mellékelni a polgármester-asszony, alpolgármesterné őnaccsága, belügyminiszterné mégőnaccságább, képviselők, szenátorok első-második-harmadik menyasszonyainak, feleségeinek és egyéb női társaságának cuccfotóját, de higgyék el, nem beszélek lyukat a solymosi vár omladozó falába.

Kettő: mi lett volna, ha a rucizsét is bedobják a kalapba, és nem ragaszkodnak új gúnyához a kultúrpalotai megjelenéshez? Mondjuk, a szerénység jegyében. Hisz mi a fontosabb: a másik asztaltól áthallatszó pletyka, vagy a jótétemény?

Három: mi van akkor, ha példát statuálva csupán kis salátát és másodiknak három apró töltött káposztát fogyasztanak? Mert mi volt a menü? Na, idefigyu, csak szemezgetek a felhozatalban, ezekbe, olvasóimmal együtt még életemben nem haraptam: almás libamáj, apróparadicsom rukkolával és parmezán sajttal, szarvas-sült, rrucasült körte- és erdeigyümölcs-szószban gnocchival és higgyék el, a desszert sem volt rumesszenciába mártott piskóta.

Értik? Anyagilag megengedőék elmennek bulizni, kifizetik a méregdrága menüt, aztán dobnak valamit a kalapba a szegényeknek. Mi lett volna, ha otthonról küldik el a pénzt az említett kalapba? Miért kell luxus kristálybált szervezni, ha adományozni akarok? Nem azért adok, hogy szerepeljek az újságokban.

Ha adni akarok, kinézek magamnak tíz rászoruló családot, és meghívom pizzázni, vagy bevásárolok nekik két hónapra a Metróban. Elviszem a gyerekeiket és téli ruhát veszek nekik, befizetek a korcsolyapályára, hadd ne soroljam, mennyi apró ötlettel lehet boldogságot szerezni.

Adni nagyon jó.

De csak annak, akinek ez nem reklámtevékenység.