Kutyaszorító

Gyerekkorom falujában, Erdőhegyen, az ebek becsületesen végezték feladatukat: őrizték a házakat, gazdáik pedig ennek fejében gondoskodtak róluk.

Elhagyatott, kiéhezett kutyák nem kóboroltak az utcákon, ha a kisjenői vásárnapok után valaki mégis meglátott egy elhagyatott ebet, értesítette a községházát, amely azonnal kiküldte két sintérét.

Pofonegyszerűen oldották meg a kutyakérdést, ma már talán korszerűtlennek tűnően, de megoldották.

Így volt, talán igaz sem volt, mondhatja akárki, aki a fővárosban, nagy- és kisvárosainkban, községeinkben és falvainkon manapság országszerte többszázezer kóbor kutyával kénytelen szembesülni.

A rendszerváltás első éveiben egyszer már napirendre került ez a kérdés. Akkor, amikor jelenlegi államelnökünk (akkori bukaresti főpolgármesteri minőségében) több tízezer kóbor kutyát akart lemészárolni, amit végül is a nemzetközileg ismert állatvédő sexbomba, Brigitte Bardot akadályozott meg emlékezetünk szerint.

Bár a kóbor kutyák kérdése nem tartozik a legmagasabb és legfontosabb államügyekhez, Bukarest egykori főpolgármestere, jelenlegi államelnökünk is szükségesnek látta a napokban, hogy állást foglaljon, hadat üzenjen a kóbor kutyáknak.

A Cotroceni palota magasságából szólította fel a minap Băsescu elnök a vele kutyamacska barátságban levő, általa hőn nem szeretett kormányt, és annak fejét, hogy hozzon sürgősségi rendeletet a gazdátlan ebek azonnali gazdásítása érdekében, azokat a kutyákat pedig, amelyek záros határidőn belül nem találnak gazdára, altassák el.

Nem hisszük, hogy az államfő által mélyen utált kormány belemegy ebbe a játékba, remélni merjük azonban, hogy utánanéz, miként oldották meg nálunk fejlettebb és civilizáltabb országokban e kérdést, miért tudják pontosan, hány kutya él az országban és hol, ki a gazdája, be volt-e oltva, van-e azonosító jele, chipje vagy tetoválása, nevével ellátott nyakörve, és így tovább és így tovább, egészen a kutyamenhelyek és kutyaszállodák fenntartásáig.

Van azonban az éremnek egy másik oldala is, ami nehezíti a kérdés megoldását.

A pénz.

Nevezetesen az a sok millió euró, amit az állam a kóbor kutyák kérdésének megoldására utal ki, s amelynek nagy része újból is újból elpárolog.

 

És az is akadálya e kutyaszorítóból való kikerülésnek, hogy virágzik a kutya-feketegazdaság és az illegális kutyaexport, amelynek kifehérítése ugyanolyan nehézségekbe ütközik, mint az egész feketegazdaságé.

Pedig a költségvetés még jelentős pénzhez is juthatna a nálunk fölöslegessé vált ebek külföldi honosításával, és akkor a határállomásainkon hetente átcsempészett több száz kutya nem a külföldi illegális kutya-nagykereskedőkhöz és cipészekhez kerülne, hanem azokhoz az állatbarátokhoz, akik Németországban, Ausztriában vagy Angliában sorban állnak egy-egy házőrzőért.