Limonádé

Bár az Európai Unió (még) nem kérdőjelezte meg a román sajtószabadságot, mint a magyarországit, tévékészülékeinkből reggeltől estig, sőt, egész éjszaka szinte már csak limonádé folyik.

Akár arra is gyanakodhatnánk, hogy tudatosan csinálják az egészet, ravasz búfelejtő stratégiaként, ha feltételezhetnénk legalább annyit a mai hatalomról, hogy, ha már mással nem, legalább figyelemeltérítő stratégiával rendelkezik.

Csakhogy éppen a napokban vált már feltupírozott ügyészségi üggyé egyik tévémogulunk akár börtönhöz is vezethető esete a sajtó és a politika, a parancsra teljesítés, parancsra manipulálás és korrupció fertőjével, ami a naivabb tévé- és sajtófogyasztót is meggyőzheti arról, hogy nem mindent kell elhinnie csak azért, mert bemondta a tévé, vagy azt írta az újság.

Félreértések elkerülése végett itt elsősorban a balkáni bukaresti sajtóviszonyokról van szó.

Nem véletlen, hogy az erdélyi, romániai magyar adófizető polgárnak nem lehet országos sugárzású önálló közszolgálati televíziója, de még olyan sem, amelyet magántőke hozna létre, ha másképp nem, hát anyaországi támogatással, pedig annak, ha megkövetelnék, még román fordítást is biztosíthatnánk, hogy a többségi nemzethez tartozó nézők is megismerhessék életünket, kultúránkat, hagyományainkat, s azt is, hogy milyen igényeink vannak, most éppen az új alkotmány kidolgozásával, az ország területi-adminisztratív átszervezésével, az új régiók kialakításával kapcsolatban.

Hisz Olténiában, a regátban, Moldovában és bizonyos bukaresti politikai körökben sokan még most is kevesebbet tudnak az erdélyi, partiumi, bánsági magyarokról, mint az amerikai vadnyugatról, melyről legalább filmeket nézhetnek, s még a vadnyugati filmsztárok neveit is helyesebben le tudják írni, konyítva kissé amerikai-angolul, mint a román állami és politikai életben is fontos szerepeket kapó erdélyi magyar államférfiakét és politikusokét.

Nem is az alacsony bulvársajtó- és pletykaszint a legaggasztóbb mindebben, nem is a felelőtlen profithajhászás, hanem az, hogy a sajtót, amely jobb helyeken a demokráciát fenyegetők ugató kutyája, a maffiák, érdekcsoportok, pártok erkölcstelen manipulátorává alacsonyítják.

Olyan limonádévá, amelybe a belekevert méreg milliókra hat, nem úgy, mint az Ármány és Szerelem (Friedrich Schiller) ötödik felvonásának hetedik jelenetében.