Megbékélés

A megérdemeltnél sokkal kisebb teret szentelt a román média a német–francia megbékélés történelmi jelentőségű szikrájának, amely ötven évvel ezelőtt fakadt ki, 1963. január 22-én.

Ekkor írta alá Konrad Adenauer német kancellár és de Gaulle francia államfő a két ország közötti barátsági szerződést, amely véget vetett a két háborúskodó nép ellenségeskedésének.

E példaértékű, kontinensünk sorsát később teljesen meghatározó dokumentum megszületése nélkül lehetetlen lett volna később a két Németország egyesítése, ma nem lehetne Európai Unió, mi sem tartozhatnánk a 150 milliós EU-polgárok közé, szörnyűség arra gondolni is, mi történt volna öreg kontinensünkkel, ha akkor nem fog kezet a két bölcs, tapasztalt, merész, előrelátó, nagyformátumú politikus.

Ami azt is bizonyítja, hogy a kimagasló vezetők, a rendkívüli személyiségek igenis pozitív, megatározó módon is befolyásolhatják a történelem menetét, hiába tagadják ezt bizonyos ideológiák – nem az éleslátású vezetőktől kell félni, csak a diktátor hajlamúaktól.

A mi számunkra különösen példaértékű az Elysee-palotában ötven esztendővel ezelőtt megkötött szerződés, hisz az számunkra azt a reményt csillanthatja fel, hogy a francia–német viszony alakulása tanulható is, akár a román–magyar történelmi megbékélés mintája is lehet.

Amire ugyan már sokszor és sokanhivatkoztak. S bár történtek e két ország között is hasonló lépések, a születő csecsemőt gyakran kidobták a fürdővízzel együtt, a korábbi román–magyar közös kormányülések kezdeményezése is kikerült a kirakatból, mivel sokan úgyis csak bábunak tartották Bukarestben.

A napokban a jelenlegi német külügyminiszter egy újságírónak elismerte: ifjúkorában még azt is megélte, hogy Franciaországban nem szolgálták ki egy falusi boltocskában, mivel németül besszélt, a kereskedő asszony férjét pedig német katonák ölték meg.

E történethez mi is találhattunk itthon kísérletiesen hasonlókat, a mi értelmiségi és vezető elitünk és társadalmunk jó része még nem jutott el odáig, hogy előre nézzen, mint a franciák és a németek, akik az elmúlt ötven esztendőben valóban el tudtak jutni a valós megbékéléshez, s úgy tűnik, hogy e példát most már a lengyelek is követni akarják orosz viszonylatban.