Megnyitó, történelemmel

Aki tehette, tévéközelben volt, nem volt beteg vagy nagyon fáradt, gondolom, nézte a tévében a londoni olimpia megnyitóját.

Hallottam olyan véleményt, hogy remek volt, más szerint azonban a négy évvel ezelőtti pekingi sokkal grandiózusabb és lenyűgözőbb.

Szerintem mindkettő igaz. A pekingibe mindent beleadtak, pénzt nem kímélve, amit egy lakosszámra óriási, feltörekvő, a világnak hatalmas potenciálját már-már exhibicionista módon megmutatni akaró nemzet fontosnak tartott. És kijött belőle, mire képes – csodákra, persze – az óriási, óramű pontossággal zsinóron rángatott, a technika legutolsó vívmányainak áldásait élvező, de arc nélküli tömeg.

A londoniban benne volt mindaz, amit egy jelentős, bár a kínaihoz képest jelentéktelenebb múltú, a világnak kultúrában, de talán még inkább iparban, tudományban, műszaki megvalósításokban rengeteget adott nemzet hisz, gondol magáról. Az emberről, a falusi tájakon libát, birkát gondozó gazdálkodóról, a kastélylakó nemesről, az ipari korszakban verejtékes munkával izzó vasat verő munkásról, a lángeszű feltalálóról, a britek világhírű költőiről, szimfonikus zenekaráról, meghatározó filmjeiről… És megjelent a 007-es ügynök, aki helikopteren a megnyitó színhelyére kíséri (nem élőben, persze) a királynőt – II. Erzsébet egyébként ebből az alkalomból vállalt első ízben filmbeli szereplést! –, vagy Mr. Bean a maga sajátos humorával és fintoraival.

Mr. Beant egy kicsit túlszerepeltették ugyan, de nélküle és a többi személyiség nélkül az olimpiai megnyitó kínaiasan tökéletesre és – tökéletesen személytelenre – sikeredett volna. Az olimpia tervezői és kivitelezői nem hazudtolták meg önmagukat és a hagyományos angol humort: a megnyitó vidám, gondolatébresztő, mélyen emberi és humoros volt egyben.

A magam részéről hasonlót máskor is látni szeretnék.