Nyelvkérdés az EU-ban

Három új hivatalos nyelvet ismerhet el az EU. Az unió soros elnökségét betöltő Spanyolország baloldali kormánya ugyanis azt javasolta, hogy a katalán, baszk és gallego nyelv is hivatalos legyen.

A spanyol javaslat méltányossági és belpolitikai okokra vezethető vissza. A katalánok, baszkok és gallegók nem tekintik magukat nemzeti kisebbségeknek Spanyolországon belül, hanem ugyanolyan államalkotó nemzeteknek, mint a spanyol. Jóllehet a spanyol alkotmány nem nevezi Spanyolországot a spanyol, katalán, baszk és gallego társnemzetek közös többnemzetiségű államának, a gyakorlatban mégis gyakran így kezelik. Katalónia, Baszkföld és Galícia tartományok széleskörű autonómiával rendelkeznek, saját kormányuk, saját rendőrségük, saját törvényeik vannak, s az anyanyelv ugyanúgy hivatalos, mint a spanyol. Sőt, a minap az országos parlamentre is kiterjesztették a kétnyelvűséget, a katalán, baszk vagy gallego honatyák a madridi parlamentben is használhatják anyanyelvűket, szóban és írásban, nemcsak saját autonóm tartományaikban. Most ugyanazt szeretnék elérni EU-s szinten. A katalán nyelvet mintegy 9 millióan használják rendszeresen anyanyelvként, többen mint számos EU-s tagország nyelvét. A bolgárt például mintegy 6 millióan, a szlovák, dán és finn nyelveket olyan 5-5 millióan beszélik, a litvánt és a szlovént mintegy 2-2 millióan, a lett és észt nyelveket alig több mint egymillióan, a máltait pedig kevesebb mint félmillióan használják, mégis hivatalos nyelvek EU-s szinten.

Ráadásul a spanyol balosok szorgalmasan udvarolnak a katalán, baszk és gallego politikai alakulatoknak, támogatásuk nélkül nem kormányozhatnak Madridban parlamenti többség hiányában. A baszkok és különösképpen a katalánok viszont eleve leszögezték, hogy megkérik az árát, számukra Baszkföld és Katalónia sorsa a prioritás, Spanyolországé pedig mellékes.

Brüsszelben – finoman fogalmazva – korántsem lelkesednek a spanyol javaslatért. Elvi és gyakorlati megfontolásokból egyaránt. Minden uniós tagország csak egy nyelvet jelölhet hivatalosnak EU-s szinten, Spanyolország viszont kiváltságos bánásmódot követel még 3 nyelv hivatalossá tételével, a spanyol ugyanis jelenleg is hivatalos. A gallego ráadásul csak tájszólásnyira különbözik a portugáltól, Portugáliában ugyanannak a nyelvnek tekintik. Lisszabon aligha lelkesedne, ha EU-s szinten elismernék a kettő különállását, valahogy úgy, ahogy Bukarest, Budapest vagy Berlin sem rajongna a romántól, magyartól, illetve némettől úgymond különálló állítólagos moldovai, székely vagy osztrák „nyelv” hivatalos elismeréséért.

Leginkább a láncreakciótól tartanak Brüsszelben, más őshonos nemzetiségek vagy nemzeti kisebbségek is hasonlót követelnének. Főleg, hogy a kettő közötti különbség korántsem tisztázott: a franciaországi bretonok, a finnországi és svédországi lappok vagy a számos kelet-európai országban élő cigányok/romák például független ország nélküli önálló nemzetiségeknek minősülnének, mint a katalánok és baszkok, vagy nemzeti kisebbségnek? Ráadásul úgy, hogy Franciaország például az égvilágon semmilyen nemzetiség vagy nemzeti kisebbség létét sem ismeri el, valamennyi lakosát franciának, kizárólag franciának, sőt, kötelezően franciának tekint, a nemzetiségi és kisebbségi kultúrák, anyanyelvek és önálló identitás teljes elpusztítása – amolyan kulturális népirtás – pedig 1789 óta megkérdőjelezhetetlen állampolitika! Két világháború után a nemzeti kérdés forró gesztenyének – sőt, a legforróbbnak – számít Európában, struccpolitikával kerülik is firtatását amennyire csak lehet, félnek tőle, mint ördög a tömjénfüsttől. A kisebbségi jogok EU-s szintű kezelését célzó Minority SafePack-ot is ezért utasították el. 

A spanyol javaslat óhatatlanul előtérbe hozná a nemzetiségi/kisebbségi problémát. Úgy, hogy a tulajdonképpeni nemzeti kisebbség anyanyelv-használati jogai nemigen változnának uniós szinten: az erdélyi vagy felvidéki magyarok, olaszországi németek, finnországi svédek vagy litvániai lengyelek például jelenleg is használhatják anyanyelvűket az uniós intézményekben, mivel azok hivatalosak az anyaországok EU-s tagsága nyomán.

A gyakorlati szempont is fontos, újabb hivatalos nyelvek elismerése többletköltséggel és további bürokráciával járnának, hiszen több nyelvre kellene lefordítani a hivatalos iratokat, illetve több szinkrontolmácsolást kellene biztosítani az uniós intézményekben. Amikor sokan már a jelenlegi helyzetet is fölösleges bábeli toronynak tekintik. Arról nem is beszélve, hogy ennek indokoltságát is egyre többen kérdőjelezik meg, amikor az EP-ben a felszólalások nagy része eleve angol nyelvű. Számos EP-képviselő ugyanis jól ismeri a modernkori világnyelvet, a fiatalok nagy része úgyszintén az Unió mind a 27 tagországában. Az EU-ban is azt használják, szinte minden uniós vezető (pl. von der Leyen) vagy a tagországok állam és kormányfői az angolt használják összejöveteleiken. Holott Nagy-Britannia kilépése óta az angol de jure nem is hivatalos nyelv az EU-ban, de facto viszont egyértelműen az.