Orvosgondok

Nagyméretű tiltakozást, akár általános sztrájkot, vagy az orvosok testületi lemondását és azáltal kórházak bezárását helyezte kilátásba az orvosi kamara. 

Az elégedetlenség kiváltó oka anyagi jellegű: az orvosi bérek megalázóan alacsonyak, holott rendkívül nehéz és felelősségteljes munkát végeznek, miután az összes szakma közül a leghosszabb ideig, 6 évig koptatják az egyetemek padjait.

Csakhogy ürességtől kongó államkasszával, újabb és újabb gazdasági-pénzügyi válsággócok tűzoltásszerű kezelésével, fejlesztési stratégia hiányában a kormánynak nemigen volna miből teljesítenie az orvosok követeléseit. 5 millió befizetővel képtelenség 19 millió ember ellátása, jelenlegi állapotában az egészségügyi rendszer fenntarthatatlan, a mostani szint biztosítására sem futja. Sőt, bevezették a beutalási illetéket az állami kórházakba, a fogorvosi kezelés térítésmentességét korlátozták, a privát kórházak finanszírozását megszüntették, de még így sem elég a pénz például a daganatos betegeknek szóló gyógyszerek biztosítására. Nagyobb kiadásokra, például magasabb orvosi bérekre, vagy a Cseke Attila mandátuma alatt bezárt 67 kórház újraindítására – amit az USL ellenzékből még a kormányrúd átvételének első napjára ígért – egyszerűen nem futja.

Az állami források átcsoportosítása szóba jöhetne, de annak nagy lenne a politikai ára az USL számára, hiszen a szociális kiadásokat, nyugdíjakat, vagy közbéreket kellene lefaragni, méghozzá lényegesen. Vagy jelentősen megemelni és a nyugdíjasokra is kiterjeszteni az egészségügyi hozzájárulást, amit az irreális ígéretekkel évekig elámított érintettek aligha díjaznának. Fejlesztéstől már nem csoportosíthat át lényeges összegeket, hiszen Ponta azokat jóformán leállította.

Vagy a kiváltságosakat kellene feláldozni?

A kormány ugyanis a volt katonák (beleértve a szekusokat is) Boc által lefaragott – de még így is az orvosi béreknél lényegesen nagyobb – nyugdíjak visszaállítást tervezi, amolyan köszönetként a Dogaru-féle szakszervezet támogatásáért az USL Băsescu-ellenes hadjáratában. Ha már azoknak jut, akik egész pályafutásukat laktanyákban töltötték, s nagy csatákat legfeljebb szeszes üvegekkel vívtak, sőt, néhányan ‚89 decemberében még a nép vérével is bekenték kezüket, vagy a Securitate munkatársaiként megnyomorították a nép testét-lelkét, miért ne jutna az orvosok – vagy a tanárok – bérére?