Reálpolitika

Kilépni vagy nem? Ez a kérdés foglalkoztatta az RMDSZ-t – és az erdélyi magyarságot – miután az Alkotmánybíróság megtorpedózta a tanügyi törvényt.

Végül a szövetség úgy döntött, nem lép ki a kormányból, hanem szigorúan megköveteli PD-L-s koalíciós partnerétől a tanügyi törvény elfogadtatását. Az alternatívák mérlegelése nem nagyon hagyott más választást.

A kisebbségeknek igen kedvező oktatási, régiós fejlesztési, valamint kisebbségi törvények ugyanis az RMDSZ fő politikai célkitűzési, melyeket kormányon lévén nyilván könnyebben tud keresztülvinni, mint ellenzékből. A kormányból való kilépés politikai válságot idézne elő, ami aligha kedvez ezek gyors megvalósításának. Arról nem is beszélve, hogy az ellenzéknél hiányoznak a közös és konkrét politikai-kormányzási elképzelések, a PNL és a PSD közötti együttműködés egyre akadozóbb. Ráadásul mindkét ellenzéki párt – külön-külön – jelezte, hogy ellenzi az oktatási törvény RMDSZ által támogatott változatát. Ellenben a kormánykoalícióban megvan az elvi egyezség, csupán annak gyakorlatba ültetése akadozik. A PD-L nyíltan elismeri a nyilvánvalót, hogy az RMDSZ nélkül nincs kormányzás, Markóék ultimátumszerű felszólítása után kénytelenek összeszedni soraikat és engedményeket tenni.

Hamarosan napirendre kerül a jövő évi költségvetés is. Aligha gondolhatja bárki is, hogy ellenzékből válságidőkben az RMDSZ több pénzt fordíthat a magyarlakta vidékek fejlesztésére, vagy a magyar oktatási, kulturális és közösségi intézményekre.

Ellenzékből természetesen lehet grandiózus szlogeneket hangoztatni, szapulni a kormányt, megoldásokat viszont aligha lehet produkálni. A tapasztalat azt mutatja, hogy az erdélyi magyarság megoldásokat vár az RMDSZ-től, nem szólamokat.

Reálpolitika a javából. Markóék ismét ügyesen alkalmazták Bismarck német vaskancellár elvét: hiú ábrándok kergetése helyett a maximumot kihozni az adott helyzetből.