Szakítópróba?

Brüsszel, vagyis az Európai Bizottság támogatja Ukrajna és Moldova tagjelöltségét, jelentette be nemrég Ursula von der Leyen. Grúzia esetében viszont a tagjelölti státusz megadását további reformokhoz köti, egyszóval elhalasztja meg nem határozott időre.

Ukrajna nem sokkal az ellene indított orosz invázió után nyújtotta be EU-s csatlakozási kérelmét, a másik két volt szovjet ország, Grúzia és Moldova pedig néhány nappal később. Kijevben, Kisinyovban és Tbilisziben a háború okozta szimpátia-hullámot meglovagolva gyors csatlakozásban reménykednek. Brüsszelből azonban megüzenték nekik, mégsem eszik olyan forrón a kását, a tagjelölti státusz csak az ezer sebből vérző Ukrajnának jár, illetve amolyan geopolitikai mellékhatásként (vagy inkább földrajzi kényszerből) a már uniós tag Románia és Ukrajna között fekvő Moldovának is. Orbán Viktor azonban nem ért egyet Brüsszel elképzelésével, Ukrajna és Moldova tagjelöltségét csak Grúziával és Boszniával együtt hajlandó elfogadni. A tagjelöltséget ugyanis mind a 27 EU-s tagországnak támogatnia kell, a döntés a tagállamok kezében van, az Európai Bizottság csupán javaslatot tesz.

A tagjelölti státusz egymagában nem sokat ér, inkább jelképes gesztus a csatlakozási tárgyalások elindítására, vagyis arra, hogy az EU-nak megvan a politikai akarata a bővítésre. A tagjelölti státusztól a tényleges uniós csatlakozásig göröngyös út vezet, a csatlakozási tárgyalások hosszú évekig is elhúzódhatnak. Románia és Bulgária például 1999-ben kapta meg a tagjelölti státuszt, de csak nyolc évvel később, 2007-ben léptek be az Unióba. Törökország is 1999-ben, az említett országokkal egyszerre kapta meg a tagjelölti státuszt, a konkrét csatlakozási tárgyalások azonban csak 2005-ben kezdődtek el, s nem sokkal később le is álltak, olyannyira, hogy Törökország akár középtávú EU-s tagságára senki sem számít, sem Európában, sem Törökországban.

Az igazi szakítópróbát a csatlakozási tárgyalások jelentik, vagyis az, hogy az Európai Bizottság és a tagállamok milyen feltételeket szabnak meg Ukrajnának, Moldovának, esetleg Grúziának és Boszniának, illetve, hogy milyen gyorsan zajlanak le ezen tárgyalások. Lengyelország és a balti országok Ukrajna gyors csatlakozását szorgalmazzák az ukrán szenvedések nyomán: ha rajtuk múlna, Ukrajna már holnap – vagy legkésőbb július elsején – teljes jogú EU-taggá válna. Ausztria, Németország és különösképpen Franciaország és Hollandia azonban leszögezte, hogy nem lesz kivétel, Ukrajna ugyanolyan szigorú csatlakozási folyamaton kell hogy átessen, mint minden korábban csatlakozott kelet-európai ország, az ukránok hősies ellenállása és óriási szenvedése nem adhat felmentést a feltételek teljesítésétől. Sőt, a franciák, a németek és a hollandok még a tagjelölti státusz megadásáért sem rajongtak, a háttérből meg is akadályozták volna, a lengyelektől és baltiaktól kapott kemény kritikák azonban jobb belátásra kényszerítették őket. Emiatt a továbbiakban alighanem további komoly feszültségre, vagy akár diplomáciai konfliktusokra is számítani lehet a Varsó köré tömörülő kelet-európai uniós tagállamok és a nyugati keménymag, főleg a francia–német tengely között.

Ettől függetlenül Ukrajna és Moldova EU-s csatlakozása már évek óta elkezdődött, legalábbis egyéni szinten. A moldovaiak tömegesen vették fel a román állampolgárságot, az ukrajnaiak pedig a magyar, román és főleg lengyel állampolgárságot, s azzal már milliós számban beléptek az EU-ba. Lengyelországban például több, mint kétmillió ukrán állampolgárt tartottak számon (s ki tudja még hány érkezett lengyel útlevéllel) még a februári orosz offenzíva előtt, azóta pedig további milliók érkeztek!