Szakszervezetek

Hol vannak azok az idők, amikor a szakszervezetek tömegeket vittek az utcára, főleg béremeléseket követelve? Manapság ilyesmiről szó sincs, habár a szakszervezeti vezetők apokaliptikus jövőképet festenek: szociális népirtás, népnyomorító kormány, embertelen intézkedések, és ezekhez hasonlók.

A szakszervezetek sorozatosan kudarcot szenvednek, hiába a nagydobra vert utcai tüntetések, általános sztrájk, tanévbefagyasztás stb., ezek rendre vérszegények, néha kínosan azok. Az utcai tüntetések jóval visszafogottabbak, mint néhány évvel ezelőtt. Júniusban Bukarestben volt ugyan egy nagy, országos tüntetés, helyi szinten viszont…

A szakszervezet 1200-1500 bányászt várt a bányabezárás elleni urikányi tüntetésre. Alig gyűlt össze 500. A közalkalmazottak tegnapi dévai tüntetésére legalább 300 résztvevőre számítottak: alig voltak 60-an, azok is főleg rendőrök! Egyetlen ágazat sem lépett eddig sztrájkba, még a vasutasok sem, általános sztrájkról szó sincs. A tanév is zavartalanul befejeződött, az érettségi, és egyéb vizsgák lezajlottak, immár az új tanév is megkezdődött.

Leégés a javából. Az egyszerű szakszervezeti tagok nem követik vezetőiket.

Rájöttek volna, hogy az állam nem oszthatja el azt, ami nincs? Valamivel több, mint 3 millió alkalmazottjával a privát szféra képtelen többet termelni, hogy elég elosztanivaló jusson az 1,4 milliós állami szektornak, a nyugdíjasoknak, a szociális segélyezetteknek. A szakszervezetek ugyanis az állami szférát képviselik, a privátban jóformán ismeretlen jelenségnek számítanak.

Féltik azt a keveset is, amit még kapnak? Esetleges megtorlásoktól tartanak?

Vagy inkább a szakszervezeti vezetők veszítették el hitelességüket, főleg a dúsgazdag országos vezetők, akik mellesleg politikailag is elkötelezettek?

Minden valószínűséggel mindháromt szempont szerepet játszik a szakszervezetek kudarcában.