Szemfényvesztések

A hazai tévécsatornák és újságok napok óta reggeltől késő éjszakáig az év esküvőjének kikiáltott elnök-kisasszonyi lakodalom részleteinek taglalásával próbálják a nézőt és olvasót elkápráztatni, olyannyira, hogy talán már többet tudunk a fényes mulatságról, mint maguk  a résztvevők, pedig ők  több mint nyolcszázan voltak.

Nyilvánvaló: e grandiózus úri muri nem maradt egyszerű családi esemény, olyan politikait csináltak belőle, amely előkészítette Traian Băsescu visszatérését és megtört kényszerű hallgatásának befejeződését.

Mert hát, mi rosszat mondhat egy jóérzésű ember, még ha az államfő menesztésére is szavazott, ha azt látja, hogy a valóban szép 32 esztendős „kislány” az állami és egyházi kellékek között kimondja a boldogító igent, s amikor a Cotroceni-palota urában nem a diktátor-hajlamú hajóskapitányt látja, hanem az aggódó és meghatódott apát?

Kőházat kíván az ifjú párnak, ahogy az a többségi nemzetnél szokás.

Azt viszont nehezen nyeli le a tévénéző és olvasó, ha azt mondják és írják neki, hogy a nagy lakodalom mértéktartó volt és szerény, hiszen közel ezerfős násznépet, több mint félmillió eurós értékű nászajándékokat, 4500 eurós csipkés-taftos menyasszonyi ruhát, több ezer euróba kerülő kocsikon érkező elegáns vendégeket legfeljebb csak a felső tízezer engedhet meg magának.

Az a luxus-Románia, amit a snagovi palota felcicomázott sátrában láttunk, nem az a szegény Románia, amelyben tizennyolc, húsz, vagy huszonkétmillió állampolgár (azt sem lehet tudni, hány) él,  de azt igen, hogy a tizennyolc, húsz vagy huszonkét millió túlnyomó többségének még kenyérre is alig telik.

Elválik, hogy e propagandának is felhasznált esküvő végül is Băsescu elnök rehabilitálásához járult-e hozzá, vagy ellenkezőleg, polgárpukkasztásával még tovább csökkentette megcsorbult népszerűségét.

És még valamit nem feledhetünk el: a nagy lakodalom napján a tévéadók előszeretettel mutogatták azt is, hogy néhány bukaresti elégedetlen miként szentségtelenítette meg az eseményt azzal, hogy még e családi eseményen is kérje az államfő menesztését. Arról viszont – az újságokhoz hasonlóan – szinte szót sem ejtettek, hogy Sepsiszentgyörgyön a történelmi egyházak és politikai pártok szervezésében 25-30 ezer magyar ember követelte egy református gimnázium visszaszolgáltatását.

Ez utóbbinak hírértéke sem volt a többségi médiában.

Még annyi sem, mint az év úri muriján előkelősdit alakító asszonyságok tűsarkú cipellőinek.