Talpig leégve

Eltéved egy arab a sivatagban. Már napok óta étlen-szomjan csúszómászik, amikor összefut egy eszkimóval és annak husky kutyájával. „Képzeld, eltévedtem ebben a kurva sivatagban” – panaszolja az eszkimónak.

„És akkor mit mondjak én?” – kérdezi másik.

A viccet, kopirájtilag mondom, lapunk terjesztéséhez legjobban értő, hajnali kettőkor már talpon vezető, ugyanakkor ezzel párhuzamosan de nem teljesen véletlenül Vida Péter névre hallgató és hál’stennek kérdezés nélkül is beszélő kedves kollégám mesélte valamikor a múlt héten, de ma megint eszembe jutott, amikor megtudtam, hogy a város hamarosan ismét ingyért bocsátja rendelkezésre a strandon a nyugágyakat. Ami azt jelenti, hogy a strandvezetőség már megint és sokadszorra eltévelyedett a sivatagban, ráadásul összefutottak egy beduinnal, akinek nem akadt két leje plasztik hentergőalkalmatosságot bérelni.

Azt én tudom, hogy az aradi strand olyan hely, ahol a szépség revansot vesz az okosságon, csak most szerintem a hülyeség aratott méltatlan győzelmet az ésszerűség felett. És nem a két lej miatt. Mindannyian tudjuk, hogy ami ingyenes, abba a fiúk-lányok beleverik baltájukat. A nyugágyakat anno már osztották ingyért, akkor előfordult, hogy amíg valaki megmártózott a vízben, addig senki ónezsenír leseperte az illető törölközőjét, táskáját, és elhúzta, majd ráfeküdt az ágyra.

És ez az ágytörténet tökéletesen tükrözi, hogy a város, mint a strand gazdája, sajnos mai napig nem döntötte el, hogy az aradi strandból klassz kis pihenőhely, vagy szociális népfürdő legyen. Ha népfürdőt akarnak, mert jövőre választások lesznek, akkor csökkentsék a jegyárat ötven banira, osszák ingyen a napozóágyakat, sőt, adjanak törölközőt, szappant, netalán hajsampont is mellé.

Ha meg azt akarják, hogy a jobb érzésű, a kulturált viselkedés és szórakozás csíráját már leharapó polgárok lepjék el és érezzük jól magukat, akkor először is tanuljanak meg strandi szolgáltatást nyújtani tiszta, melegített vízzel, úszómesterrel, takarítsák naponta a medencét, fogkefével csiszolják a járdákat, majd drágítsák a belépőt száz százalékkal, és ha mindez meglesz, adjanak mellé ingyen nyugágyat, törölközőt. Szóval, tartsák mozgásban az agyukat, hogy benőjék a gondolatok, ellenkező esetben úgy járnak, mint Beethoven, aki süket volt, de azt hitte magáról, hogy festő.

És amíg a városvezetés nem dönti el ezt, addig az aradi strand egy ficákkal tűzdelt, mányéléval tarkított szociális tapslocsipocsi marad, még akkor is, ha hétvégén telemhemzsegik az emberek, jobb híján. Csakhogy az emberek ennél többet érdemelnek, ha már ekkora előleget osztottak. Legalábbis a helyben született, értelmesebbik fele, nem pedig a betelepítettek, akiknek mindegy, csak hétfőn dicsekedhessenek.

A városvezetés viszont vacillál a jóérzésűek és a betelepített szavazathalmaz között, ezért az előbbiek, ha tehetik, Battonyára, Gyopárosra menekülnek. Nem akarnak, de csendre, rendre vágynak, s azt itt helyben már évtizedek óta hiába keresik. Sőt, még többen mennének, ha tehetnék.

Ezért aztán szerintem strand-ügyben a nyúl egy igazi jellem, hisz ott ül a fűben és mégsem szívja.