Tapsolás a templomban?

A Nyugati Jelen 2013. december 10-i számában Jámbor Gyula cikkcímben teszi fel a kérdést: Szentségtörés a templomban tapsolni? Elmondja mondandóját, majd lejegyzi: „Nem hiszem, hogy az Úrnak nem tetsző cselekedet lenne, ha házában szépnek, jónak örvendő emberek tetszésüket akár tapssal fejeznék ki”. Végül az olvasó véleményére kíváncsi: „Önnek, kedves olvasó, mi erről a véleménye?”

Református lelkipásztorként, ötvenkét esztendei szolgálattal a hátam mögött elmondhatom, hogy...ahány ház, annyi szokás. Nagyváradon, a Réti templom alkalmain, nem istentiszteleti rendezvényein, a tetszésnyilvánítást az öklökkel való kopogással fejezték ki, mert – úgymond – az Isten házában nem illik tapsolni. De „illett” a Papp László zsarnok-püspöksége és Bárdi Imre szolgai esperessége alatt a nem kívánt hozzászólást „kiénekléssel” hallhatatlanná tenni. Ha valaki nem kívánt módon szólott, az egyházkerületi „pribékek” azonnal rázendítettek egy hangos énekre.

Még az átkosnak nevezett időben Resicabányán a zsinagógában a Mini Tóra énekkar tapssal dIcsérte Istent a 47. zsoltár parancsa szerint: „Ti népek mind tapsoljatok, harsogjatok Istennek vígságos szóval” (Károli Biblia).

Azóta lefolyt némi víz a Maroson és a Berzaván egyaránt. Változtak az idők és változtak az egyházi szokások, illetve az egyházzal szembeni elvárások is.

Ökuménikus imahetek rendezvényein már nemcsak katolikus, vagy protestáns templomokban tapsolnak egy-egy hangversenyen, szavalóesten, hanem román, vagy szerb ortodox templomokban is előfordul a tapsos tetszésnyilvánítás.

Szerény véleményem szerint lelkészként, újságíróként és olvasóként is egyaránt helyesnek tartom a pozitív tetszésnyilvánítást bármilyen felekezet templomában.