Veszélyek

Veszélyes útra, vagy éppen zsákutcába is kerülhet az új – ideiglenes – hatalmi koalíció, ha politikáját a beígért perspektivikus látásmódról engedi leszűkíteni az előttünk álló két választási kampány időszakának mohó szavazatszerzési érdekére.

Különösen veszélyes az, hogy politikai elitje diszkréten ismét előkotorta a magyar kártyát, melynek felhasználását megpróbálja átvenni a szélsőjobbosok kezéből.

A cinezett lapokat már akkor kezébe vette a jobb sorsra érdemes szociál-liberális szövetség, amikor még ellenzékben lévén azt tudatta a magyarok érdekszövetségével, hogy köszöni szépen, nélküle is megvan, az RMDSZ-nek különben is jót tesz majd, ha kimarad a jövő kormányaiból, és ellenzékben marad, csak akkor kopogtasson, ha feltételek és követelések nélkül jön, s azonnal cserben hagyja pillanatnyi szövetségesét.

Egy lapáttal akkor tettek erre még rá, amikor kormánybuktató bizalmatlansági indítványuk fő témájának a marosvásárhelyi magyar orvosképzés felszámolását tették, tudván, hogy a hatalmi pártban is sokan fognak ennek örülni.

A kampány legújabban előhúzott magyar kártyás lapja most Nyírő József május végére tervezett újratemetése lett, a nagy székely író forog is már a sírjában, hisz ahelyett, hogy végső nyugalomra leljen szülőhazájában németországi, majd spanyolországi száműzetései után, most még hamvait is megpróbálja bemocskolni a politika.

Kit? Egy háborús bűnöst, egy horthystát temetnek újra a Székelyföldön? – kérdezik felháborodva, s a vallási és kegyeleti ceremónián romániai magyar szervezetek, polgármesterek is részt vesznek, sőt, még a magyar parlament magas szintű küldöttsége is?

Tájékozatlanságuk nem lehet mentség,  már csak azért sem, mivel, sajnos, a

hazai fiatalabb nemzedékek sem tudnak sokat a nagy székely íróról, a kommunizmus éveiben irodalomórákon nem taníthatták, a nevét sem igen ejthették ki a kommunistaellenes katolikus írónak, az Erdélyi Helikon Benedek Marcellhez közel álló munkatársának, műveit csak azoknak a szerencsés értelmiségi és polgári családoknak a tagjai olvashatták, akiknek könyvespolcairól Nyírő művei ugyanúgy nem hiányozhattak, mint a másik nagy székelyé, Tamási Ároné.

„Ez kell még csak a másik háborús bűnös, Wass Albert szobra mellett”, kiáltozzák most a többségi nacionalisták és félrevezetettek, s milyen jól jön ez a többségi nemzet pártjainak, hogy félretegyék az egymás ellen használt csatabárdokat, s azokat a székelyföldi és a többi magyarok által is lakott magyar jelöltek ellen irányítsák.

Nem mindenben, de abban igaza van Markónak: nem szeretnek minket, de a kérdés az, hogy mi szeretjük-e egymást?