A mérsékeltnél is szerényebb

„Kukkolok” az országos téli hosszúdobó-bajnokságon. (Ez a hivatalos neve a versenynek!) Vagyis a Maros gátjáról nézegetem a hazai dobóatlétákat. A jelenlegi (felnőtt) és jövőbeli (ifi) kalapácsvetőket, diszkoszvetőket, a gerelyhajítókat. A Gloria pálya széléről sem látnék többet, hiszen a tervezett lelátó nem épült meg. A hangosbemondón elhangzók alapján az eredményeket is követni tudom. Egyedül, mert érdeklődő se közel, se távol. Egy edző ismerősöm nehezményezi is.

Nem a résztvevő atléták kicsi számát kommentálom, hanem a nagyon szerény felnőtt eredmények hökkentenek meg. Csak néhány példa: több mint fél évszázaddal ezelőtt jelen voltam a fővárosi Köztársaság (Republicii) stadionban egy országos bajnokságon, amikor Bizim Sándor majdnem 78 méterrel állított fel új országos gerelyhajító csúcsot. A mai, összehasonlíthatatlanul korszerűbb edzéskörülmények között felkészített versenyző Aradon közel két méterrel kisebb dobással nyerte a versenyt. Mondhatjuk, ez csak egy felmérő volt, a szabadtéri szezonra felkészülés egy állomása. Majd egy-két hónap múlva jönnek az igazi eredmények. Elfogadom a magyarázatot, csakhogy…   

Csakhogy az említett aradi–bukaresti igazolású dobóatléta eredménye kimagaslott a többi közül. Annak idején a női diszkoszvetésben az olimpiai 3. helyezett Lia Manoliu álmából felkeltve is 15 méterrel többet dobott a mostani győztesnél. Az akkor alig 18 éves Mihaela Penes a tókiói olimpián az arany-, majd a mexikóin az ezüstérmet közel húsz méterrel nagyobb dobással érdemelte ki gerelyhajításban. Ugyanezt a lehangoló összehasonlítást tehetném a női kalapácsvetők eredményeinek ismeretében is. Az ifik eredményeit nem kommentálom, azokat nem követtem figyelemmel.

Tehát magam és kutyám a „közönség” a Gloria stadion környékén. De igazuk volt azoknak, akik ilyen, a mérsékeltnél is szerényebb eredményekért nem fárasztották magukat a kora tavaszi hűvös időben. Ezekért a sportág megszállott szerelmesei sem ülnek autóba, nem szállnak villamosra, még csak cipőt sem húznak.