Hajnali szerenád

Tóth Árpád kötetcíme villan eszembe, amikor hajnalban, még sötétben felriaszt egy gépkocsi vészjelzője. Valahol az újaradi út közepén vijjog, de jól hallatszik a Vörös Ökörnél is. A gazdája most riadhatott az ágyából, kapkodva keresi a kulcsait, hogy lemenjen, lássa, mi történt – gondolom. Eltelik néhány perc, a vészjelző csak nem akar elhallgatni. Valószínűleg magasan lakik, időbe telik, amíg gyalog lekászálódik az emeletről – vélem.

A sziréna azonban lankadatlanul szól. Kimegyek a fürdőbe, becsukom a kisablakot, de a hang nem csitul. Visszafekszem avval, hogy egyszer talán önmagától kikapcsol a riasztó. Nem ez történik. Vagy fél óra múlva végre csend lesz. Szememből, gondolom, a környéken lakók szeméből is már messze repült az álom. Jól kezdődött a nap!

Nem tudom, ki a kocsi tulajdonosa. (Nem vagyok kutyauszító!), de megérdemelné, hogy szomszédjai felváltva, minden éjszaka egyszer ajtajánál jó hosszú csengetéssel felébresszék. Talán rádöbbenne: nem egyedül él a környéken.