A hívő örökli Isten csodáit

„Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen, és ahol én vagyok, ott lesz.”

(János ev.12, 26.) 

Az Örökkévaló Teremtő Isten a fizikai szemünkkel látható, de ugyanakkor a láthatatlan valóságnak is megalkotója, teremtője. Mérhetetlen szeretetéből fakadóan az ember számára gyönyörű földi világot készített, azzal a céllal, hogy boldog örökkévalóságban legyen együtt vele. Az Éden csodálatos kertjében is az ember boldog ártatlanságban társalgott a Teremtővel, mint gyermekét szerető Atyjával. Szeretetét tükrözi, hogy saját képére teremtett bennünket. Mi az Ő képe bennünk? A szeretet képessége mellett egy fontos dologról szólni kell: döntési szabadságunk van! Tavasszal a fának virágoznia kell. Nem mondhatja, hogy ebben az évben nem virágzom. Az ember, akarati szabadságot kapott, de sajnos arra használta fel, hogy Isten ellen döntsön. Ebből a mélyre csúszott helyzetből csak a megtéréssel lehet kilépni oly módon, hogy szabadságomat arra használom fel: Isten mellett döntök. Amikor az első ember engedelmeskedett az Ördögnek, akkor nem szabadságra jutott, hanem szolgaságra. Az Ördög nem szabad embereket akar, hanem olyanokat, akiket leigázhat. Sátán uralma alatt már nem dönthetek szabadon, muszáj azt tennem, amit ő diktál! Cselekvési kényszereim lesznek, csinálom, amit nem is akartam, belekerültem egy szolgaságba. Azért kell Jézusnak megszabadítania, mert az ember eladta magát a Sátánnak. Erről a csodálatos szabadítóról szól az evangélium, az örömüzenet. Vannak, akik hitre jutva kérik: „Szóld nekünk az Igét!”. Sajnos, Sátán annyira fogva tartja az embereket, hogy már egyre kevesebb a „nekünk” kérés! Mai világunk ezt mutatja.

Kedves nemzettársaim! Az Örökkévaló Istent fizikai szemünkkel nem láthatjuk, hiszen fényességének ragyogását el nem tudnánk viselni. Egyszülött Fián keresztül láthatóan bemutatkozott. Maga Jézus mondta: „Aki látott engem, látta az Atyát!” Kimondhatatlan, emberi ésszel felfoghatatlan nagy áldozatot vállalt. A dicsőségben élő, Örökkévaló Isten, Fiát hajlandó volt értünk földi halandó testbe öltöztetni, hogy el tudja vállalni helyettünk a bűnre kimondott halálos ítéletet! Ismétlem, emberi ésszel felfoghatatlan, ezért kaptuk a hit csodálatos ajándékát! Az ige pedig így szól a hit értékéről: „Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt!” (Zsidók 11, 6.). Igen, ezt az Istennek tetsző hitet akarja Sátán ellopni az embertől, még oly módon is, hogy a bűnt „elmaszatolja”, súlytalanná teszi. Ugyanúgy, ahogyan a brüsszeli vezetők magyarázkodnak a nyilvánosságra került korrupciós tetteikről: „Mi tiszták vagyunk, a kosárban csak egy-egy romlott gyümölcs van!” Sátán minden korban arra törekedett, hogy elrabolja az embert Istentől. Az ember pedig „bedőlt” még a látható csodák ellenére is! Izrael népét az Örökkévaló csodák sorával szabadította ki Egyiptomból, csodák során vitte át, amikor a hullámzó Vörös-tenger Isten szavára kettévált: végiggyalogolni a tengeren, kétoldalt a vízfal! Ez a csoda kicsiktől a legidősebbekig mindenkiben elevenen élhetett. Ennek ellenére, később türelmetlenné váltak, minden mást jobban akartak, mint Isten útját. Fellázadtak, aranyborjút készítettek, hogy azt imádják. A folytonos ellenszegülésnek meg is lett a büntetése. Egy alkalommal tüzes kígyók lepték meg a vándorló népet. A kígyómarás rádöbbentette őket bűneik súlyos voltára és Mózest kérték: imádkozzon értük Istenhez kegyelemért! Az Úr rendeletére Mózes egy érckígyót csinált, azt fölemelte magasra, egy rúdra a tábor közepén, hogy aki rátekint, megmeneküljön a kígyó halálos marásától. Mindenkinek saját bűnéért kellett felelnie, mindenkinek magának kellett fölnéznie az érckígyóra. Nem nézhetett föl az édesanya a gyermeke helyett, sem a legjobb barát a barátja helyett! Mózes a nép sok bűne ellenére könyörgő imában fordult az Örökkévalóhoz, aki kegyelmet gyakorolt népe iránt.

Drága magyar testvéreim! A hit isteni ajándék, Istentől nyert képesség, hogy megismerjük azt a létező valóságot, amit fizikai szemünkkel nem látunk. Az Ige így fogalmaz: „Mert hitben járunk nem látásban, de bizakodunk, és inkább szeretnénk kiköltözni a testből, és hazaköltözni az Úrhoz. Ezért arra törekszünk, hogy akár itt lakunk még, akár elköltözünk, kedvesek legyünk Neki. Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat.” (2. Kor. 5, 7–10.) Jézus, lángoló szeretetében mentő szándékkal mondta el egykor hallgatóinak – ma nekünk – a gazdag és Lázár történetét. Ő jól ismeri a dicsőséges mennyei országot, amelyből e földre jött, és oda hívogatja az embereket! Ezért is mondta: „Boldogok, akik nem látnak és hisznek.” Fontos: a szellemi „továbblátás” korszakába, csak halála után juthat az ember. Itt ütközik akadályba a legtöbb ember, mert csak azt hiszi létezőnek, amit fizikai szemével lát. Jézus, aki egyetlen szavával sem akart bennünket megtéveszteni, világossá teszi, hogy amint átlépett Lázár a túlsó partra, az angyalok vitték őt Ábrahám kebelére. De azt is elmondta: meghalt a gazdag és a fizikai látás helyett azonnal kinyitotta szemeit a pokolban. Jézus jól ismeri a pokol borzalmait. Ezért volt hajlandó a golgotai keresztre szegeztetni magát, hogy megmentsen bennünket a pokol fájdalmától. Ez nem mese! Messze több mint amit az ember elgondolhat! A földön életfogytiglanra ítélt bűnös abban nyugodhat meg, hogy egyszer vége lesz életének, és a sírba kerül. Ez igaz a testre, de a halhatatlan lélek tovább él a túlsó parton! A véges emberi elme nem tudja igazán felmérni a végtelent, a pokol igazi borzalmát! Ennek vége nem lesz, örök időkön át a kárhozottakkal és Sátán gonosz démonjaival lesz összezárva, és közben látja az üdvözültek boldogságát a dicső mennyben. Látása örökre megmarad. Felismeri szomszédjait, üdvösséget nyert nemzettársait. Ő viszont ott van örökre a kínok borzalmai között. Isten mentse meg minden drága magyar embertestvérünket a visszafordíthatatlan kínoktól! Zengjük hát szívből, amíg tart földi életünk, amíg le nem zárul előttünk az üdvösség lehetősége: „Drága kereszt, csodás kereszt, Megváltóm értem hordta ezt! Ha látom Őt, a szenvedőt, ez ad hitemnek új erőt.”

Bátkai Sándor