A világtörténelem nagy ünnepe

„Az Úr hegyén a gondviselés” (1. Mózes 22, 14.)

Jeles, kiemelkedő fontosságú események előtt országok, intézmények komoly tárgyalásokat folytatnak, hogy minden a legjobban sikerüljön. Hasonlóan, kiemelkedő írók, művészek is maradandó értékű alkotásaik előtt vázlatot készítenek. Az Örökkévaló Teremtő Istennek a világmindenség megalkotására elég volt csupán a „legyen” kijelentés elhangzása, és beindult a dolgok, anyagok összerendeződése. Véges emberi értelmünkkel felfogni, megmagyarázni nem tudjuk, hiszen Ő mindenek felett áll. Hasonlóan, „lángoló szeretetének” igazi nagyságát sem tudjuk felmérni, ezért szükségszerűen megkaptuk Tőle a „hitet” a dolgok megértésére. Ebben segítségünkre van – Jézus ígérete szerint – a Szent Szellem. A Biblia számos történetet ír le tanulságunkra, sőt előrejelzi a „Golgota vázlatát”, amely érzékelteti számunkra az Ő csodálatos szeretetének a kiáradását. A bűnbeesést követően világosan kimondta, hogy átokkal sújtotta az ember elesését munkáló Sátánt, kijelentve, hogy az „asszony magva fejére tapos!” Akkor még nem fejtette ki teljes részletességgel, hogyan fog ez megtörténni, de a kiválasztott Ábrahám életében már volt olyan esemény, amely egyértelműen utalt a jövendő történésekre. Ez volt az a bizonyos „Golgotára utaló vázlat”, amelyből maga Ábrahám és családja is komoly tanulságokat vonhatott le az Örökkévaló jellemét, ember iránti szeretetét illetően.

Kedves nemzettársaim! Elevenítsünk fel néhány eseményt, amelyek a megváltás csodáját érzékeltetik számunkra. Isten magasan értékelte a hívő Ábrahám elkötelezett hitét, és így eldöntötte, hogy nagy néppé teszi, és leszármazottai között küldi e földre a Megváltó Jézus Krisztust. Időközben Ábrahám hitének számos próbáján ment keresztül. A legmeghatóbb történet az volt, amikor Isten azt kérte tőle, hogy a késő vénségében született fiát, Izsákot áldozza fel égőáldozatul hitének bizonyítására. Elképzelhető, milyen nehéz éjszakája volt Ábrahámnak Isten kérését követően. Másnap reggel viszont mégis útra kelt szolgáival és fiával Mórija hegyére, hogy teljesítse Isten kérését. A hegy lábánál elvált szolgáitól azzal a magyarázattal, hogy felmennek fiával a hegyre, imádkoznak, majd visszatérnek hozzájuk. Ábrahám elkezdte az oltárépítést. Emberileg nézve szívesebben épített volna egy palotát, de hite arra késztette, hogy teljesítse az isteni kérést. Időközben egy szívbemarkoló kérdés hangzott el Izsák részéről: „Apám, itt van a tűz meg a fa, de hol van az áldozatra való bárány?” Ábrahámot szíven találta a kérdés, de válasza hitből fakadó volt: „Isten, majd gondoskodik az áldozatra való bárányról, fiam.” Megépült az oltár, Ábrahám rárakta a fát, majd megkötözte, feltette az oltár tetejére, és felemelte a kést, hogy fiát levágja, de ebben a pillanatban angyal kiáltott neki a mennyből: „Ne nyújtsd ki a kezedet a fiúra, és ne bántsd őt, mert most már tudom, hogy Istenfélő vagy, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet.” Ábrahám ekkor feltekintett, és egy kost látott szarvánál fogva fennakadva a bozótban. Odament Ábrahám, fogta a kost és azt áldozta föl égőáldozatul a fia helyett, majd örömteli szívvel új nevet adott a helynek: „Az Úr hegyén a gondviselés.” Ezután újra hang hallatszott a mennyből: „Gazdagon megáldalak, és a te utódod által nyer áldást a föld valamennyi népe, mert hallgattál szavamra!” A mennyei szózat előrevetítette a megváltást.

Drága magyar testvéreim! Emberileg nehéz megértenünk, hogy a Megváltó Jézus Krisztus teljes részletességgel tudott minden eseményről, ami reá következik, de lángoló szeretete arra késztette, hogy vállalja a halált is megmentésünkért. Kortársai számára hirdette az örök élet evangéliumát, de nem hallgatta el a szomorú valóságot sem, hogy lesznek sokan, akik „vallásoskodó” életük mellet is, a fizikai halál után a rossz oldalon fognak állni. Jézust szívhez szóló prédikációi, valamint sok, emberileg gyógyíthatatlan beteg meggyógyítása egyre népszerűbbé tették, olyannyira, hogy emberek sokasága kezdte követni, és valóságosan Isten küldöttét ismerték fel benne. A farizeusok, a papok, tekintélyüket féltve, anyagi biztonságukat egyre keményebben igyekeztek szembe helyezkedni Jézussal. Sorsdöntő eseményként hatott, amikor Jézus a negyedik napja halott Lázárt feltámasztotta. Ekkor sokan hittek benne. A papok és a farizeusok ezt látva, összehívták a nagytanácsot és Kajafásnak, a főpapnak a tanácsára eldöntötték: végeznek vele. Kiadták a parancsot, ha valaki megtudja, hol van Jézus, jelentse be, hogy elfoghassák! A főpapok még tovább mentek, hogy a feltámasztott Lázárt is megölik, mert sokan miatta mentek Jézushoz és hittek benne. Az utolsó hét következett: Jézusnak ünnepi bevonulása Jeruzsálembe. A tanítványok mellett Jézust nagy kíséret követte, és örömmel kiáltották: „Áldott, aki az Úr nevében jön, az Izrael Királya!” Csodálatos ünnepi virágvasárnap. Zengje ma is teljes szívből minden hívő: „Úr Jézus, csodállak, szeretlek, imádlak!”

Bátkai Sándor