Az anyagiak fogságában

„Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme” (1/1 Tim. 6. 10.)

Nem sokan gondolták még idén február 24-én, hogy nem egyszerűen konfliktusháború jött létre Ukrajna és Oroszország között, hanem lezárul egy korszak, és új szakaszába lép az európai történelem, belépünk a háborúk korába. A háború nemcsak a frontokon folyik, hanem a világgazdaságban is, de különös erővel az európai gazdaságban. Ennek része az energiaárak emelése is. Harcolni kell mindenért, amit eddig természetesnek vettünk. Most még „az első csatát” vívjuk, de nincs messze a megélhetési költségekért, az elviselhető rezsiárakért folytatott küzdelem. Lehet, hogy lesz majd harc a munkahelyekért is, mert minden előrejelzés szerint a szankciós politika és a háború együttes hatása miatt az európai gazdaság recesszióba lép. Hogyan tovább? Fontos lenne, hogy Brüsszelben belássák: tévedés történt, a szankciós politika nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, sőt, ellenkező hatást váltott ki, mint ahogyan azt tervezték. Különböző országokban élő politikai elemzők a saját országuk földrajzi helyzetéből kiindulva fogalmaznak meg véleményt az orosz–ukrán háború kevésbé látható hátteréről. Abból az alapállásból indulnak ki, hogy egy „ártatlan”, megtámadott ország területi épségét kell az emberiesség oldaláról megközelítve védelmezni. Azt kevesen teszik szóvá, hogy a megtámadott ország – többek között – agresszív kissebségi politikájával maga is okot adott a konfliktus beindulására. Ezen felül a háttérben sátáni, nagyhatalmi érdekek húzódnak meg. A pénz „kiemelkedő” képviselői, különösen a világ eseményeit irányítani kívánó Amerika is erősen benne van a jelen helyzet kialakulásában, illetve fenntartásában. A rossz oldalon van – sajnos – egy magyar ember is: Soros György. Tudatában kellene lennie annak, hogy magyarnak születni: nemes elhivatottság, szeretettel vállalni a békéltetés szolgálatát. Szomorú, hogy a „bölcs” európai vezetők is mélységes eltévelyedésükkel, nagyméretű fegyverszállítással rontják a háború befejezésének a lehetőségét.

Kedves nemzettársaim! A háborúk kiindulása – legtöbb esetben – anyagi értékek megszerzésének okára vezethető vissza. Az ember nem akar tudomást venni arról, hogy egy néhány évtizedes földi itt-tartózkodás után szükségszerűen át kell lépjen a „túlsó partra”, és minden megszerzett értéket hátrahagyva távozik e létből. Későn veszi észre az ember, hogy múlandó földi értékekért veszni hagyta az örök életet, amit Jézus Krisztus fizetett ki számunkra a golgotai kereszten. Isten igéje számos „kijózanító” példát szolgáltat arra nézve, hogy az anyagiak birtoklásának vágya mennyire fogva tudja tartani az embert. Jézushoz ment egy fiatalember, és tisztelettudóan lába elé borulva megkérdezte: „Mester, mi jót tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus ekkor az isteni parancsolatok megtartására hívta fel a fiatalember figyelmét: „Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, szeresd felebarátodat, mint magadat – mindezeket megtartottam  mondta az ifjú, ezeken kívül mi fogyatkozás van még bennem? Jézus válasza: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a menyben; azután jöjj és kövess engem.” Az ige ezután elmondja a beszélgetés végeredményét, ami örök tanulságot nyújt minden ember számára: „Amikor hallotta az ifjú ezt a beszédet, szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt!” (Máté ev. 19, 16–22.)  Jézus tanításaiban egy másik gazdagról is szólt egy nagyon sokatmondó példázatban: egy gazdag embernek bő termést hozott a földje, ekkor így gondolkodott: lebontom csűrjeimet, nagyobbakat építek, és oda takarítom be a bő termést, majd azt mondom lelkemnek: „Én lelkem, sok javad van sok évre félretéve, pihenj, egyél, igyál, vigadozzál! Isten azonban azt mondta neki: Bolond még az éjjel elkérik tőled a lelkedet, kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál? Így jár mindaz, aki magának gyűjt, és nem Isten szerint gazdag” (Lukács ev. 12, 16–21). A földi gazdagság a Sátán kezében óriási eszköz. A pénz túlzott szeretete beférkőzik akár a templomokba, egyházakba is. Egykor még a Jézus közelében élő tanítványt, Júdást is hatalmába kerítette, de az egyházvezetőket is, hiszen tőlük kapott „vérdíjat” Jézus elárulásáért!

Drága magyar testvéreim! Az igazi Istenfélő ember számára a templomba, gyülekezetbe járás nem pusztán szokás, vagy hagyomány, hanem Istenhez való tartozás. Egyedül csak Ő tud megmenteni korunk modern bálványaitól: kényelem, wellnes, kellemes kirándulás, színes szabadidős foglalkozások, amelyekkel a Sátán elvonja a figyelmünket arról, hogy egykor számot kell adnunk mindarról, amit e földi életben tettünk. Nos, bálványnak azt tekintjük, amit Isten helyébe teszünk. Magunk készítette „összkomfortos” magánzárka. Arra figyelmeztet az ige bennünket, hogy az utolsó időkben az emberek „Istent szeretők helyett, magukat szeretők lesznek. Könyörüljön meg rajtunk az Örökkévaló, hogy a mi drága magyar népünk ne a modern bálványok előtt nyissa meg szívét, hanem a szívünk ajtaján csendesen kopogtató Jézus Krisztus előtt! Így boldogan zenghetjük: „Nekem többet ér Jézus, mint ezüst, arany, nekem többet ér Ő, mintha sok pénzem volna. Nekem többet ér Jézus, mint a szép lakás, nekem többet ér kezén a forradás, nekem többet ér Jézus, mint bármi más, amit nyújthat a világ!”

Bátkai Sándor