Értékválogatás: múlandó, vagy örökkévaló?

„Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is.”

(Máté ev. 6, 21.)

A modern technika magasba törő csúcsai gyakran elkápráztatják a világot. Olykor „beszippantják”, hogy tekintete folytonosan a legmodernebb eszközökön nyugodjon meg. A robottechnikai eszközök gyakran a gondolkodó ember munkáját is el tudják végezni. Így pedig az „okos” jelzőt is megkapják: okostelefon, okosóra… egyéb okoseszközök. Amit azonban fontos megállapítani, hiányzik belőlük a szellemi oldal, az érzelmi töltöttség. Nos, az emberi alkotások csupán eszközök lehetnek a munkák elvégzésére az élet nehezebb feladatainak könnyítésére, de a tudatos, érzelmi lélekkel rendelkező embert helyettesíteni nem tudják. Összehasonlíthatatlan tehát az örökkévaló Isten teremtő munkája az emberi alkotásokkal. Hiteles információkat a teremtés eseményeinek a menetéről annyit tudunk, amennyit a Szentlélek ihlette Bibliában Isten rendelkezésünkre bocsátott. Miután Isten „benépesítette” a fizikai szemmel láthatatlan világot, megalkotta az embert is „porból”, azaz látható fizikai anyagokból. Ami viszont minden emberi elképzelést meghalad. a saját halhatatlan lényéből adott bele egy részt, halhatatlan lelket. Mindez, szeretetének legmagasztosabb megnyilvánulása, hiszen ezzel az öröklétezés lehetőségét kapta meg az ember, a „teremtés koronája”. Ennek a csodálatos alkotásnak lett megrontója a bukott angyalfejedelem, Lucifer, a démonokká degradálódott, elcsábított angyalokkal együtt. Felettük kimondatott a visszavonhatatlan ítélet. Amíg viszont a végleges megkötözöttség állapotába nem jut, addig továbbra is végzi romboló munkáját e földön. Figyelem: e földön! A „túlsó parton” már nincs tevékenységi területe, hiszen Ő végleg kivettetett Isten csodálatos, bűntelen, tiszta világából. Egyértelmű tehát, hogy e földön elkövetett bűnökért a kegyelmet is csak ezen a földön kérheti el az ember, Jézusnak értünk hozott áldozatára való tekintettel! Amit az ember átvisz a túlsó partra, az végleg rajtamarad!

Kedves nemzettársaim! Az emberi agy, akármilyen bölcsességgel rendelkezzen is, nem látja fizikai szemével a létező valóságos szellemi világot. Isten, a Teremtő jól tudja, milyen képességekkel látta el az embert. Agyának, gondolkodásának magassága meddig juthat el. Lévén, hogy szeretetből alkotta meg az embert, nem hagyja magára segítség nélkül. Sőt azt is jól tudja, hogy Sátán, miután végleg kegyvesztetté vált Isten elleni lázadása kapcsán, mindent megtesz, hogy az embert hitetlenségbe csúsztassa. Ezért egy könnyen elérhető utat, lehetőséget adott az ember számára, s ez a hit útja. Ezek után, Sátán azon dolgozik, hogy ellopja az embertől az Istenhitet. Napjaink történései ékesen bizonyítják sikereit, hiszen egyre nő az ateisták száma, a „boldog” nyugati világ, Brüsszellel együtt. Sátán ismeri jól a hit meghatározását: „Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni”, ezért lopja el az emberi szívekből a hitet, és kínál helyette „saját svédasztaláról” minősíthetetlen mélységbe csúszott Gender-ideológiát, és egyéb olyan földi sikereket, amelyek látszólag a magasba emelik az embert. A pénzhatalmi elit a tömegtájékoztatást is a kezében tartja, és az anyagi értékek gyönyörűségébe merülve egyre távolodik a hit világától. Emberfeletti küzdelem folyik az anyagi értékek birtoklásáért: háború, korrupció, pénzzel telt bőröndök, guruló dollárok, segítik a békepártiak elleni küzdelmet. Sajnos a templomok kiürülése is ékesszólóan bizonyítja, hogy az utolsó időkre szóló jövendölések napjait éljük. Aki őszinte hittel olvassa a bibliában található előrejelzéseket, világosan látja a helyzet állását. A történelem minden korszakában voltak természeti csapások, tragikus földrengések, árvizek, szárazság, háborús összetűzések, de amikor ezek az események egymás mellett egyre sűrűbben zúdulnak a világra, egyértelműen jelzik az „utolsó idők” megérkezését. Erről szólt Jézus Krisztus egykor tanítványainak ma nekünk: „Amikor látjátok ezeket sűrűsödni, tudjátok meg, hogy közel a vég”.

Drága magyar testvéreim! Nem kell még színesebben lefesteni, hogy milyen értékvesztett, nehéz világban élünk. Sajnos, magyar népünk között is vannak sokan, akik a Sátán uralma alatt élnek. Ismerősöm mondta el őszintén, hogy életében csak kétszer volt templomban: amikor csecsemőként megkeresztelték, majd az esküvői szertartáson. Ez a vallomás a szülők Istenhitéről is világos üzenetet mond el számunkra. Betegsége arra késztette, hogy segítséget kérjen egészségének helyreállítása céljából. Miután a kért segítséget megkapta, és a sikeres javulás útján volt, lelkileg, szellemileg visszacsúszott korábbi állapotába, mert a Sátán karmaiból igazi hit nélkül szabadulni nem lehet. Van viszont pozitív példa is. Egy fiatal a jó nevelés ellenére is függetleníteni akarta magát, és messze eltávolodott a szülői háztól. Egy idő után, amikor a lecsúszása olyan mélyre juttatta, hogy szinte a léte került veszélybe, mély megrendüléssel gondolt a szülői házra, mindarra a szépre, jóra, amit egykor könnyelműen otthagyott. Lelkiismerete egyre jobban szólítgatta: térj vissza az atyai házhoz, életed boldog, békés szakaszához! A belső hang nem szólt hiába. Elhatározta, levelet ír szüleinek, bocsánatot kér hűtlen távozásáért. Kérése az volt, hogy a megbocsátás jeléül, a családi ház előtti fa egyik ágára akasszanak egy jól látható fehér kendőt. Ha meglátja, akkor leszáll a vonatról a falu vasútállomásán. Ahogy közeledett a vonat, szíve tele volt feszült izgalommal. Amint a vonat ablakából megpillantotta a családi ház előtti fát, szeme könnyel telt meg, hiszen a fa ágai tele voltak akasztva fehér kendőkkel. A megbocsátás, a visszavárás megható jeleinek sokasága jelezte a szülők megbocsátó szeretetét, létrejött a boldog találkozás. Kedves testvéreim, mennyei Atyánk minden embert, minden magyar tékozló fiút szeret, és hazavár, hiszen Jézus nagy árat fizetett értünk, hogy mi egykor a boldog mennyei honba legyünk Vele örökre. Zengje hát minden magyar szív: „Jézussal járok földi utamon, hűséggel követem a lábnyomát. Mellette nem kell félni, jól tudom, fénnyel tölti meg az éjszakát. Minden nap Ő visz közelebb a célhoz, habár sok vész is jön egymás után. Mind jobban fénylik már az égi város, és végül majd belépek ajtaján.”

Bátkai Sándor