Több mint „ácsmester”

„Megalázta magát mindhalálig... ezért fel is magasztalta Őt Isten, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon.”  (Filippi 2, 6–10.)

Az örök létezésnek egy pontján, miután a teremtett szellemi világ létrejött, Isten az emberi értelemmel felfoghatatlan csodálatos Szentháromság „megbeszélésén” bejelentette a teremtés következő mozzanatát: „Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a jószágokon, az összes vadállaton és az összes csúszómászón, ami a földön csúszik-mászik. Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.” (1Móz 1, 26–27.) Ez tehát nem valami tudományosnak mondott, emberi fantázia megállapítása, hanem a Biblia első állítása az emberről, hogy Isten teremtménye, akit Isten egyedülálló módon a maga képére és hasonlatosságára alkotott. Az ember méltóságát tehát nem a „véletlenek egybeesése”, hanem az istenképűségre való utalás adja meg!

A bűnbeesés után Isten „kiutasította” az embert az Édenből, de a teremtés koronájának irányába sugárzó szeretete megmaradt. Világos volt ugyanis, hogy a tökéletes, boldog és harmonikus Isten–ember kapcsolatot a fellázadt gonosz rontotta meg. Sokan megpróbáltak magyarázatot keresni az élet keletkezésére és későbbi alakulására. Köztük volt a szkeptikus Josh McDowell is, aki úgy vélte, hogy a keresztyéneknek elment az eszük. Először gúnyolta és sértegette őket, majd elhatározta, hogy saját kutatása révén győzi le őket, megcáfolva Jézus Krisztus állításait. Meglepetésére rájött, hogy a bizonyítékok épp az ellenkezőjére utalnak. Miért van az, hogy Istenről beszélhetünk, és senki sem lesz ideges, de amint kiterjed a beszélgetés Jézus személyére, az emberek gyakran abba akarják hagyni a beszélgetést? Miért osztja meg az embereket lassan már kétezer éve ez a kérdés: „Kicsoda Jézus?” Az Ő személye, a mennyei Atyához fűződő viszonya, a bűn miatt elbukott ember iránt érzett „halálos” szeretete véges emberi értelmünkkel felfoghatatlan. Sőt az áldozatos, az embert a kárhozattól mentő szeretete miatt a bukott angyalfejedelem – Lucifer – első számú ellensége lett! Ezért folytat napjainkig elkeseredett küzdelmet a kereszt győztese, Jézus Krisztus ellen.

Kedves nemzettársaim! Az első „rászedett” emberi lény, akit Sátán meg tudott téveszteni, az asszony volt, s így terjedt tovább a bűn Ádám irányába is. Így az Örökkévaló Isten, az első bűneset után nyomban bejelentette döntését, hogy az „asszony utóda”, a kígyó fejére tapos. Nos, Istent oly mértékben megszomorította a bűn létrejötte, a teremtés megrontása, hogy kimondta a bűnre a halálos ítéletet is. Kezdetben ez arra vonatkozott, hogy a bűn elkövetője tettéért életvesztéssel fizessen. Ha azonban az események csak odáig jutnak el, hogy a bűn miatt a Sátán okozta pusztulás következik be, akkor Isten teremtő munkáját egy teremtett lény – Lucifer – ravasz gonoszságával meg tudta rontani. Nos, Sátán a mindenség hatalmas Urával megpróbált szembeszállni, de ezzel csak annyit ért el, hogy örök és végzetes ítéletet vont magára. Az Örökkévaló, tudatában volt annak, hogy az emberi erő nem képes sikerrel felvenni a harcot a bűn szerzőjével, ezért Fiával, Jézus Krisztussal teljes egyetértésben maga vállalta fel a küzdelmet az ember megmentéséért. Az első ígéret után számos prófétát küldött, akiken keresztül megerősítette, hogy a földi létezés egy pontján az Örökkévaló Fiúisten fizikai testet öltve eljön e földre, hogy elvállalja Isten kiengesztelését, hogy mint tökéletes, tiszta áldozat, lefizesse a bűnre kimondott halálos ítéletet: az életvesztést.

Drága magyar testvéreim! Pál apostol az Areopagoszon a görög tudósok előtt kimondta, hogy a halhatatlan Örökkévaló teremtette az egész világot, mindazt, ami benne van, Ó a mennynek és a földnek az Ura, Ő ad mindenkinek leheletet és életet. Mondhatnák, „valahol” az Ő megtestesülése is vagyunk, hiszen az Ő képére és hasonlatosságára teremtettünk, Ő benne élünk, mozgunk és vagyunk! (Ap. csel. 17, 24–28.) Amikor betelt az idő, Isten kibocsátotta Fiát, a sátáni felfuvalkodottság teljes ellentéteként: a legszerényebben, legalázatosabban! Emberi alakot a Szentlélek isteni közreműködése kapcsán nyert egy fiatal zsidó szűz révén, majd 30 évig nevelő apjának, az ácsmesternek segített munkája végzésében. Amikor Isten döntésével összhangban elkezdte megváltói munkáját, tanítványokat gyűjtött magának, és csodák sorával erősítette meg küldetését. Ennek ellenére kortársai, akikbe Sátán azt a gondolatot táplálta be, hogy az Isten által megígért Messiás nem érkezhet szerényen, emberi értelmet meghaladó alázatosságban e földre, hitetlenül fogadták szavait, tetteit. Kórusban hangoztatták, hogy ismerik családját, testvéreit, ácsmester apját… hát Ő nem lehet az Istentől küldött Messiás! Tanítása és számos csodatétele után, amikor a legnagyobb csodát is megtette, a negyednapos halott Lázárt feltámasztotta, a nép egyre jobban kezdte elfogadni Istentől küldött Messiás voltát. Ekkor következett el küldetésének központi mozzanata, a golgotai keresztáldozat!

Kedves testvéreim, az ember gondolkodása a folytonos haszonszerzésre épít. Jézus Krisztus keresztje gazdaságilag nézve pazarlás. Isten kegyelme pazarló! Hiszen az ember nem tud akkora hasznot hozni Istennek, mint amekkora „Jézus Krisztus életének befektetése” volt. A kereszt azonban mást mutat: Isten szeretetét, amely az Ő feltétel nélküli döntésének a következménye. Azt is mondhatnánk, hogy Isten annak ellenére szereti az embert, hogy gazdaságilag nézve számára az ember „ráfizetés”. De pontosan ez a ráfizetés az egyetlen reménységünk! Minden egyes emberi élet felbecsülhetetlen értéket képvisel, mert Jézus életével fizetett minden emberért, minden magyar emberért is!

Bátkai Sándor