Túllépni a „mi lesz, ha?” határvonalon!

„Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta.”  

(Zsoltár 121, 2.)

A hidegháború időszakában a két, ellentétes társadalmi-gazdasági berendezkedésű országcsoport egymás közötti vetélkedését élte át világunk. A hatalmas digitális fejődés gyökeres változást hozott az emberek, országok közötti kapcsolatokban. Napjaink világképe viszont azt mutatja, hogy mindez nem az emberek közötti békés-boldog együttműködést eredményezte. Az egymásnak feszülés, a gazdasági előnyök mihamarabbi megszerzése növelte a szembenállást. Az orosz–ukrán háború pedig érezhetően fokozza az emberek borúlátását: mi lesz, ha az élelmiszertermelés csökkenése erős éhséget zúdít számos országra, ha az egekbe szöknek az energiaárak, ha a klímaváltozás, az egyre gyakoribb természeti csapások mind-mind csak fokozzák az élet nehézségeit?! Nos, a létért való aggódás minden korban része volt az emberi gondolkodásnak. Ha szemünk csupán erre a bűntől meggyötört világra tekint, jogos a pesszimista világlátás, hiszen minden esemény a még fokozottabb rossz közeledését érzékelteti. Emberi létünk bizonyítja, hogy az aggodalom sohasem múlik el. Ha megoldjuk az egyik problémát, másik lép helyébe. Így tehát, bizonyos „önkizsákmányolásra” rendezkedtünk be: az árak emelkednek, valamiből meg kell élni, gyermeket nevelni, jövőt építeni stb. A magas igények azonban előbb-utóbb a kiégés tüneteihez vezethetnek. Szükségszerű, hogy látásmódunkon változtassunk. A halálos ágyán még senki sem mondta: bárcsak több időt töltöttem volna a munkahelyen, irodában, több pénzzel szebb autót vehettem volna, látványosabban díszíthettem volna a házamat stb. Egy ponton mindennek vége, minden itt marad, anyagiak nem kísérnek át a túlsó partra, egyedül csak a szellemi-lelki értékek!

Kedves nemzettársaim! Dávid, a jeles zsoltáríró fogalmazza meg világosan tapasztalatait: „Gyermek voltam, meg is öregedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, sem azt, hogy gyermeke koldussá vált” (Zsolt. 37, 25.). Jézus Krisztus is elmondja Máté evangéliumában „életreceptjét”: Ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, keressétek először az Ő országát és igazságait, és ezek mind megadatnak nektek. (Máté ev. 6, 25, 33.) Nagyon tanulságos számunkra, hogy Isten megbocsátó szeretete még a bűnbe sodródott embernek is segítséget nyújt, ha őszintén megbánja bűneit, számíthat kegyelmére. Így történt ez Jákobbal és családjával. Józsefet testvérei irigységből midiáni kereskedőknek adták el. Azok Egyiptomba vitték őt, ahol az élet hullámhegyei és völgyei közepette Isten csodálatosan megőrizte életét. Isten álmot bocsátott az egyiptomi fáraóra, akit ilyen formában értesített a bekövetkező éhségre. Egyedül csak József rendelkezett az álomfejtés képességével. A fáraót álmának megfejtése arra késztette, hogy József kezébe adja országában minden rendelkezés jogát, hiszen látta, hogy Isten eszköze, hogy megmentse Egyiptomot a végzetes éhínségtől. Az élelem elfogyott Kánaánban is. Ekkor Jákob fiait Egyiptomba küldte élelemért, hogy elkerüljék az éhhalált. József, amint megérkeztek testvérei, nyomban felismerte őket, de „látszólag” keményen bánt velük. Testvéreiben, ezt a helyzetet látva, megszólalt az addig elhallgattatott lelkiismeret, és megvallották egymás között, hogy ez a kemény megpróbáltatás, amely érte őket, valószínűleg a testvérük ellen elkövetett bűnös magatartásuk következménye. József, aki addig tolmács által beszélt velük, bűnbeismerésüket, minden szavukat értette. Ezután, a legnehezebbet kérte tőlük: hozzák el a következő útra a legfiatalabb testvérüket is, Benjámint. Ezzel igazolják, hogy nem kémek, hanem becsületes szándékkal jöttek élelemért. Végül, amikor mindannyian együtt voltak, József szint vallott, és erős meghatódottsággal, könnyek között vallotta meg azt, amit eddig elhallgatott testvérei előtt, hogy Ő az, akit ifjú korában testvérei eladtak a midiáni kereskedőknek. Életének teljes eseménysorozata viszont Isten kezében volt, mert ezzel tulajdonképpen őt előre küldte, hogy megmentője legyen családjának a bekövetkező tragédia idején.

Drága magyar testvéreim! Az Úr csodásan működik, bár útja rejtve van! Az ember nem látja a jövőt és a nehézségek közepette olykor képes az Örökkévalót számon kérni az aktuális nehézségek miatt. Az Ige viszont a legnagyobb nehézségek közepette is az Istenhitre irányítja figyelmünket: „Bízzál az Úrban teljes szívből és ne a magad eszére támaszkodj!” (Példab. 3, 5.) A sok szenvedést megélt Pál apostol is, szívhez szóló biztatást írt egykor a filippieknek, ma nekünk: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőséggel a Krisztus Jézusban!” (Filippi 4, 19.) Zengjen szívünkből az ének: „Hálaének hangja zendül szívem mélyén szüntelen, amióta Jézust megtaláltam én. Lelki békességet és nyugalmat Ő adott nekem, szabad lettem és az üdvösség enyém! Hálatelten énekel a szívem, hű Megváltóm áldom szüntelen. Angyalok sem énekelnek szebben, mert új életet adott nekem.”

Bátkai Sándor