A versek, irodalmi értékükön túl is különleges alkotások. Tömörségre kényszerítő formaviláguk általában nyitott kapuként szolgál a szerző lelke felé.
Megismerni pedig, valaki lelkének legmélyebb rezdüléseit, csodálatos élmény. Különösképpen akkor, ha az őszintén papírra vetett gondolatok olyan lelket tárnak fel, amelyben a legnagyobb teret az önzetlen szeretet és az ajándékba kapott életért szóló hála tölti be. Ilyen élményben volt részem, amikor kézbe vettem Opriţa Irénnek a napokban megjelent verseskötetét, melynek keresetlen egyszerűséggel Életem ősze címet adta. A kötet egyfajta számbavétele eddigi életének, amiről a versek mezsgyéjén folytatott beszélgetésünkből kiderült: egyáltalán nem volt könnyű, sokszor még szép sem, a szerzőnek azonban mindig sikerült megtalálnia azt, amiért hálás lehet Teremtőjének és hitéből mások gyámolítására is tudott erőt meríteni.
– Önéletrajzát böngészve derült ki, hogy Szilágysomlyó szülötte. Ismerősei azonban vajdahunyadiként emlegetik. Ön mit tekint igazi otthonának?
– Most már mindkét várost. Valóban Somlyón születtem. Ott teltek a gyermekéveim. Nagyon fiatalon kerültem Gyalárra egy idősebb testvéremhez. Munkába álltam és igyekeztem megtanulni románul. De még manapság is megmosolyogják egy-egy nyelvbotlásomat... Gyaláron mentem férjhez, három gyermekünk született és több mint harminc éve költöztünk be Vajdahunyadra. Úgy hogy most már itt is itthon vagyok. Itt vannak a gyermekeim, unokáim, a barátnőim, akik mind nagyon fontosak számomra. Ők jelentik az élet értelmét. Kilenc éve halt meg a férjem, hosszas szenvedés után. Nehezen viseltem a veszteséget. Azóta az unokáim gondozására, nevelésére fordítom a legtöbb időt. Néhány éve pedig a Szivárvány Nyugdíjasklubban találtam olyan igaz barátnőkre, akikkel mindig számíthatunk egymásra.
– A Szilágyság tehát feledésbe merült?
– Nem egészen, hisz gyakran járok haza, gondozni az egyetlen életben lévő, 80 éves testvéremet. Ha szüksége van rám, mindig rohanok. Hatan voltunk testvérek, amikor másfél esztendős koromban édesanyám belehalt legfiatalabb öcsém szülésébe. Akkor háború volt, 1944-et írtunk. Pár hónappal később a neveldét, ahová az öcsém került szétbombázták. Öten maradtunk édesapám gondjára. Csodálatos odaadással, szeretettel ápolt, nevelt minket. Nem nősült újra. Emlékére írt versemben is megfogalmazom, hogy „Apám mellett ismertem meg a világot”. Később a nagyobb testvéreim is felkaroltak. Nagyon szerettük egymást. És a gyermekkoromban kapott sok-sok szeretet, a belém oltott hit volt az, ami akkor is, azóta is megszépítette a sokféle veszteséggel, fájdalommal teleszórt életet. Mindig sikerült erőt kapnom az újrakezdéshez.
– Egyfajta ilyen megújulásnak, újrakezdésnek tekinthető e verseskötet is…
– Igen. Fiatalon is írogattam, egy nagyon kedves barátnőm biztatására. Aztán amikor elkerültem otthonról, minden abba maradt. Dolgozni kellett, aztán jöttek a gyerekek. Minden időmet, energiámat a családra fordítottam. 11 évig a munkát is megszakítottam, továbbtanulásra nem is gondolhattam. De az a nagy szeretet, mellyel most is körülvesznek a gyermekeim, az mindenért kárpótol. E kötet kapcsán is el kell mondanom, hogy megjelenését legnagyobb fiamnak köszönhetem. Ő volt az, aki biztatott, utánajárt, támogatott, csak azért, hogy örömöt szerezzen nekem. Ez pedig mindennél többet jelent... S hogy most kezdtem el írni? Úgy érzem minden ember életében eljön egy-egy pillanat, amikor számba veszi addigi éveit. Én minden nehézség ellenére annyi szépet és jót kaptam a Teremtőtől, hogy egyszerűen ki kellett írnom magamból. A most megjelent kötet elején az élet, a halál értelméről elmélkedtem, arról, hogy hogyan adhatunk értelmet az életünknek. A versek jó részében az Isten iránti hálámnak adok hangot, néhányszor felötlik a családom, szeretteim emléke, az említett nyugdíjasklubban megélt örömteli percek és persze ennek a gyönyörű teremtett világnak a szépsége, a természet csodája.
– Témától függetlenül, a versek mindegyikébe sikerült derűlátást csempészni. Mi a titka annak, hogy a mai rohanó világ aktív tagjaként is sikerül ilyen örömet és békességet sugároznia?
– Említettem, hogy nagyon sok szeretetet kaptam és kapok. És a magam módján igyekeztem ezt tovább is adni. A szeretet csodálatos dolog. Minél többet adsz, annál több lesz neked. Fontos, hogy bármit csinál az ember, azt szeretettel tegye. Akár dolgozik, akár gyermeket nevel, akár baráti körben tölti idejét. A mai társadalom életét uraló pénz témáját is felvetettem egy versemben. Hiszen úgy látom, a pénz valóban szükséges eszköz az élethez, de nagyon vigyázni kell arra, hogy ne történjék szerepcsere. Azaz ne váljék a pénz úrrá, mi pedig tehetetlen eszközzé. Ami a derűs élet „titkát” illeti, semmi újdonsággal, eredetivel nem szolgálhatok. Csupán a kötet bemutatójára készített meghívón is szereplő pázmányi gondolatot tolmácsolhatom, ami számomra is vezérfonalként szolgál: A nemes, szép élethez nem kellenek nagy cselekedetek, csupán tiszta szív és sok-sok szeretet.
Életem ősze
Életemnek őszét járom,
És szívem már fáradtabban dobog.
Sajnos mivel a nyár már elszállt,
Az ajtón a félelmetes tél kopog.
De ne gondold, hogy az őszi szél
Csak a bánat-felhőt hozza.
Az életből a szépet vedd,
Ne gondolj mindig a rosszra.
Segíts, hogyha segíthetsz,
És bocsáss meg, ha bántanak.
Azt kapod vissza, amit adsz,
És amit tőled várnak.
Az évszakok rendre
Elhozták ajándékaikat,
És nem éreztették veled,
Hogy az idő elszaladt.
De ha mégis elfáradtál
A rossz, göröngyös úton,
Tedd mérlegre tetteid, s
Hadd Istent, hogy határozzon.
Hozzászólások