A feledés jótékony fátyla

Arra törekszem, hogy olyan témát válasszak írásom tárgyául, ami más író-olvasó embernek nem jut eszébe. Hiú ábránd! Lehet, hogy találnék ilyesmit, mert a téma az utcán hever, de attól tartok, az a kutyát sem érdekelné. Ha mégis rábukkannék valami közérdekűséget sejtető „egyedi” írnivalóra, kiemelt gondossággal és gyorsasággal foglalkozom majd vele.

Addig is írók arról, amiről napjainkban, földrészünkön, talán a legtöbbet olvashatunk: az Európai Unióról. Annak még csak nem is morzsányi, mindössze néhány molekulányi összetevőjéről.

Azt hiszem, az összetevő szó helyett, a bomlasztó valamilyen alakját is használhattam volna. (Ennyi már elég ahhoz, hogy tanácstalanságot emlegethessek.) Ezek a bomlasztva összekötő molekulák az Unió két jobb sorsra érdemes országát, Romániát és Magyarországot szimbolizálják.

Kijelenthető: a „feledés jótékony fátylát” – Churchill 1946-ban, zürichi beszédében idézte William Gladstone, liberális angol politikus szavait: „blessed act of oblivion” – kellene borítani a (vér)zivataros múltra. A nagy konfliktusok után adódik erre némi esély, amint azt a két ősellenség – Németország és Franciaország – példája valószínűsíti, talán bizonyítja is.

Az Unió szélén, az euro-szkepticizmus kiteljesedésének évében, 2014-ben, mindenféle évfordulók idején és előestéjén, jól jönne egy nagy megvilágosodás, valamilyen összeborulás.

A nagy konfliktusok a múltban zajlottak, szinte sorozatban, 1944-ben folyt a fegyveres harc Erdélyért. Ennek 70 éve. A jövő évben, 2015-ben, a 95. alkalommal emlékezünk összeszorult szívvel Trianonra, a románság a 75 évvel korábban született belvederei döntést idézheti fel.

Az egyik oldalon az alulmaradásra, a másodikon a diadal okozta fensőbbségre kellene a feledés fátylát teríteni, a lelkekben és a tárgyalóasztaloknál egyaránt. Természetesen vannak feltételek és szükség van kompromisszumokra is. A bocsánatkérés nem politikai, lelkiismereti kérdés.

A tiltások, a szoboreltávolítások, a provokatív zászlólengetések hatalmas energiákat emésztenek fel. Fölöslegesen. A határokon átnyúló közös próbálkozásokban sok a kényszeredettség, alkalmanként a sanda gyanakvás is megjelenik. Közös kormányülések, vegyes katonai alakulatok, kulturális rendezvények, a még mindig csak a szerény jelzőt érdemlő gazdasági együttműködések, a családok közötti barátságok a kezdetet jelentik.

A nagy áttörés várat magára.

Mi a vízválasztó?

Az erdélyi hegyekben kell azt keresni.

Az autonómia?

A magyarok ezt akarják.

A románok az erről való lemondást várják.

Ha ez a kérdés megoldódna, a határok Schengentől függetlenül, minden vonatkozásban, légiesednének.

Ez a vélemény fogalmazódott meg bennem, miután végigolvastam egy rangos történelmi magazin külön számának mind a 82 oldalát.

A külön szám főcíme: EGYSÉG ÉS MEGOSZTOTTSÁG – EURÓPA TÖRTÉNETI MODELLJE.