A jó megoldást kellene keresni

Azt mondják, minden csoda három napig tart. Az érettségi-botrány, félő, szintén erre a sorsra jut, bár egyelőre rendkívüli indulatokkal vitatják minden rendű-rangú emberek.

Mindenki keresi a felelőst, és aki keres, az talál.

Magukat felelősnek mutatni szándékozó politikusok egyértelműen a diákokra hárítják a felelősséget, akik nem készültek fel kellőképpen.

Mások a pedagógusokra, a tanárokra mutogatnak, akik nem készítették fel jól a diákokat.

Megint mások a tanügyminiszterre, aki kamerákat szereltetett fel, a puskázást megakadályozandó. Mások az új éra eddigi tanügyminisztereire, akik mindent csináltak, csak épkézláb tanügyi reformokat nem.

Végül nem úszta meg az államelnök sem, egyesek szerint ő a főbűnös az egészben.  

Miért nem ment át tehát az érettségizők fele sem az idei vizsgán?

Van néhány kétségtelen tény, amitől csak a nagyon elfogult ember képes eltekinteni.

Az érettséginek évtizedek óta nincs igazi rangja Romániában, hisz azzal önmagában alig lehet valamit kezdeni. Eddig inkább rutinvizsgának számított, olyan akadálynak, amit szinte biztosan átugrik a nekifutó, még ha nem is „edzett” megfelelően. Mert, ugye, segítenek majd a vizsgáztató és felügyelő tanárok (segítettek is!), lehet puskázni (lehetett is, nagy sikerrel) – az eredmény pedig 75–85 százalékos országos siker volt, a hazai tanügy legnagyobb dicsőségére.

A diákok nem megfelelő felkészültsége és a felügyelet szigorodása feltétlenül ott van az idei katasztrófa okai között. Pedig a maturandusokat, mondják egyesek, fel lehet készíteni: most is voltak olyan iskolák, amelyekből a jelentkezők 85–95, vagy akár 100 százaléka átment. Hát persze: de azokba eleve csak igen magas (kilences vagy azon felüli) médiával lehetett bekerülni, a tanárok tehát kitűnő, az átlagnál jóval magasabb tudású-képességű gyerekekkel dolgoztak. De hogy tanítja meg a nehéz tananyagot a tanár ott, ahol a jobb iskolákról lemaradt, szerény képességű gyerekekkel dolgozik? Arról már nem is szólunk, hogy az elitiskolákban alaposabban megválogatják a tanerőket is, akik között, nyílt titok, jócskán akadnak gyenge felkészültségűek.

Ami a vizsgahelyiségek bekamerázását illeti, nem hinném, hogy a sikertelenséget rá lehet kenni, bár okozhatott plusz izgalmakat. Kétségtelenül blamázs viszont a hazai oktatásra, annak elismerése, hogy a vizsgákon a csalásnak szerepe van. A tételekről csak annyit: nehézségüket a közepes képességű, felkészültségű tanulókhoz kellene szabni. Az érettségi ugyanis nem az elit, hanem az átlag vizsgája. Az elitnek viszont be lehetne vezetni a közönségesnél több jogot biztosító emelt szintű érettségit, mint azt néhány országban már megtették. Mindezekhez nyilván a jelenlegi rendszert átfogó vizsgálatnak és tartós reformnak kellene alávetni.

Ha a 2011-es szerencsétlen érettségi – a mindenféle, többé-kevésbé jogos vádaskodásokon túl alapos, józan és segítő szándékú elemzéshez, és persze változtatáshoz vezet majd, a sok tízezer elbukott diák fájdalma és szenvedése nem lesz teljesen hiábavaló.

Mellesleg: ha egyszer valaki utánanézne az egyetemi vizsgáknak, az államvizsga-dolgozatoknak, oltári botrányt kavarhatna belőle…