A négypúpú teve, avagy a szájmaszkról

„Teve van egypúpú, van kétpúpú, van négypúpú, sőt több”, rémlik fel távolból (talán Ábrahám Pál), a kiváló zeneszerző slágere. Lüke, bugyuta, de megmosolygtat.

Mindez – mire képes az emberi eszmetársítás! – egy szombaton délelőtt kapott telefonhívás kapcsán idéződött fel bennem.

D. P., kedves barátnénk arról panaszkodott: a (mikelakai) bolt bejáratánál megállították, és maszk nélkül nem engedték be. „Micsoda eljárás, hisz a Nyugati Jelen is azt írta a minap, hogy a nem betegek ne viseljenek fölöslegesen szájmaszkot! Hol írja, hogy anélkül üzletbe belépni tilos?”

Talán le vagyok maradva egy-két brossúrával, de magam sem tudok róla, hogy a maszk viselése kötelező volna.

Apropó, maszk.

Emlékszem, pár évvel ezelőtt mennyire meglepődtem, amikor hazai tévéhíradókban japán (vagy kínai, de mindenesetre távol-keleti országbeli) polgárokat mutattak az utcán szájmaszkokkal közlekedni influenzajárvány idején. Őszinte csodálattal és elismeréssel néztem őket azért, hogy embertársaikra ennyire tekintettel vannak.

Ma (április 4-én) a koromnál fogva számomra megszabott szűk intervellaumban maszkot öltöttem (nejem piszok drágán szerzett be vagy tízet valahonnan), s elindultam az információ ellenőrzésére.

Előbb azonban a másik irányban fekvő sarki Sanitas üzletben kérek egy (állítólag) nagyobb flakonban tisztességes áron forgalmazott klór alapú fertőtlenítőszert. A tök üres üzletben a fiatal elárusító felvilágosít: volt, de úgy elfogyott, mint a lágy kenyér.

Na, ez túlzás: lakhelyem úgy 300-400 méteres körzetében legalább három-négy helyen (hála a pékeknek és szállítóknak) lágy kenyeret szinte akármikor vásárolhatok. No de fertőtlenítőszert?

A nagyjából üres utcán – dél körül járunk – a néhány járókelő úgy kétharmadán szájmaszk. (Nekem is van – életemben először viselem –, de ha nem vagyok ember közelében, lehúzom, mert két-három lélegzetvétel után bepárásodik a szemüvegem, és semmit sem látok. Talán másképp kellene okosan használni?) 

Az inkriminált üzlet bejáratánál, Cerberusként, a piros szájmaszkos – vajon honnan szedte a pirosat? – fiatal, csinos elárusítólány (fiatalasszony?), egyesével, kettesével engedi be az ilyenkor többnyire idős vásárlókat.

Régi „haverok” vagyunk, már azelőtt ide jártam, mielőtt ő (sűrűn változik a személyzet), s kérdem tőle: mióta van a szájmaszkos-rendelet érvényben?

Hát... „Védekeznünk kell.”

Ezzel egyetértek. Mi lenne velünk, vásárlókkal, ha a bolti személyzet, vírusból kifolyólag, kidőlne?

De hát mégis: ha nem tilos maszk nélkül közlekedni, vásárolni, akkor szabad.

No de a négypúpú teve és a szájmaszk hogyan jön össze?

Sehogy, de némi magyarázattal összehozható.

Négy-, sőt több púpú teve nemigen van a bohókás slágeren kívül, szájmaszk azonban, igazoltan, legalább négyféle: ilyen, olyan és amolyan biztonságú.

Olyanról, amelyik a koronavírus terjedését teljes biztonsággal megakadályozná, nem tudunk. Kétségtelen azonban, hogy az egyszerű (egy akármilyen varrodában sebtiben előállított) is jobb a semminél. Egy maszk valamelyes akadály abban, hogy a köhögés, tüsszögés kibocsátotta (állítólag 4-6 méterre is eljutó) miniatűr cseppecskék, s benne az esetleges koronavírusok másokhoz is eljussanak.

Vannak aztán jóval többet „tudó”, sok rétegű sebészi meg egyéb maszkok is, jóval drágábban és elérhetetlenebbül.

Csehországban, mondják a hírek, több mint két hete kötelező a maszkviselés bárki számára, aki az utcára lép. És vannak még hasonló országok.

Romániában pillanatnyilag aligha lenne bevezethető a kötelező szájmaszk.

Még annak sincs elég, aki önszántából – olyakor túlbuzgóságból – felteszi.

Nem beszélve az orvosi-egészségügyi személyzetről, amelynek a lehető legfelsőbb fokú védelme pillanatnyilag szinte mindennél fontosabb lenne.