A német újrakezdés (II.)

Az elmúlt száz évben hihetetlen fejlődésnek lehettünk tanúi. A technika, a különböző tudományok eredményei révén az egész világ jólétben élhetne, mindenkinek juthatna legalább egy tisztességes létminimum. 

A szuperkapitalizmus ahol bevált, jólétet teremtett, de óriásiak az életkörülmények közötti különbségek. Miért nem gondolunk arra, hogy az előállított csodálatos földi javakból mindenkinek jusson valami?

A nyugati „nagyhatalmak” szörnyűséges adósságterhet görgetnek maguk előtt, és mindennap fogadkoznak, hogy a közeljövőben már megindulhat az igazi törlesztés. Ezt ígérte, most az induláskor, az új német kormány is, de még a „jólétben” élő, de gondolkodó, számoló, előrelátó német sem érzi magát biztonságban a jövőt illetően. Mit várjunk akkor Kelet-Európától, Ázsiától, vagy Afrika népeitől?

A németek szorgalmasak (bár ezen erényük egy kicsit csökkenőben), pontosak, megbízhatók és mondhatni szeretnek is dolgozni. A technikájuk magas, a munkaszervezés jó, ennek eredménye a magas teljesítmény, ami jó fizetéseket biztosít, így az általános jólétnek nincs akadálya. A dolgok mégsem alakulnak optimálisan. A hibát tehát máshol kell keresni. De ez máshol sincs jobban, hiszen az angol is szorgalmas, jó munkaerő, ipari, technológiai múltjuk már két évszázados, mégis morognak, nem szeretik az Uniót, legtöbbjük már holnap kilépne. Franciák, spanyolok, olaszok, ahova nézünk gyengélkedés az egész vonalon, adóssághalmozás, munkanélküliség, szociális gondok. A jelenlegi kapitalista módszerben volna a hiba? A globalizáció egy szükséges, leállíthatatlan folyamat – állítják „neves szakértők”, a válság csak átmeneti, a dolgok hamarosan rendeződnek, jelentik ki, és mi csak várunk és várunk.

Egyelőre a német lakásárak már szinte megfizethetetlenek. Három táj, három város. Hamburgban egy lakás átlagára 11 euró négyzetméterenként. Egy kétszobás 60 m2-es lakás bére tehát úgy 650-700 euró között mozog, erre jönnek a mellékkiadások, melyek az emelkedő energiaárak miatt már az égben vannak. Az ország közepén Frankfurtban az átlag m2 ár már 12 euró felett van, míg Münchenben szegény ember nem szabad lakást keressen, az átlagár itt 14,61. Egy müncheni garzonért, kb. 30-35 m2, 18 eurót is kérnek, ez tehát egy magányos, munkavállaló hölgynek, vagy fiatalembernek több mint 500 euró bért jelent, amire legalább 250 euró mellékkiadás jön. A benzin drága, a tömegközlekedés egyáltalán nem segít a problémán, évről évre drágább lesz. Egy Münchentől 15 km távolságra fekvő településről az ún. gyorsvasúttal (S-bahn), kedvezményes napijeggyel már 8 euróért be lehet jutni a bajor fővárosba és ott egész nap sétálni. A város közepén, a magyar szakaszjegyhez hasonló ár 2,50. A kispénzű német jobb, ha otthon csücsül, és csak a legfontosabbra költi pénzecskéjét.

Politikusaink optimisták, nagy lendülettel készülnek a kormányzásra, ígérgetnek mindenkinek, a társadalom minden rétegét igyekeznek megnyugtatni. Az ország legfontosabb kérdéséről, a megfizethetetlen lakásokról egy szó sem esett, a mind több gondozásra szoruló idős ember ellátása a jövőben óriási problémákat okozhat, és ha a német autóiparban pangás következne, akkor végleg fuccs a német jólétnek. Ezek mind német belpolitikai kérdések.

A külvilággal is akadhatnak azonban problémák, hiszen a Föld népességének legalább a fele él szegénységben, legalább egymilliárd ember éhezik, napi 150 ezer egyszerűen éhen hal (három közepes német kisváros). De ez mind nem érdekel minket, mert nálunk egyelőre jólét van, a fenti adatokkal nincs mit kezdeni, segíteni úgysem tudunk. Ha azonban az éhezők nem akarnak otthon éhen halni, ha azt remélik, hogy máshol mégis találnak egy falat ételt és ivóvizet, akkor elindulhatnak, és lassan, de egyszer ide érnek.

Akkor mit fogunk csinálni? Az előőrsökkel már találkoztunk.

Nem vagyok vészmadár, de figyelem a világot, figyelem a furcsa logikátlan eseményeket. Mi itt Nyugaton „struccpolitikát” folytatunk, és hagyjuk magunkat ámítani, szédíteni. Ennek hosszú távon csak rossz vége lehet. Bár ne volna igazam.

Hollai Hehs Ottó, Németország