Afrika Európában

Párizs és Franciaország számos városa lángokba borul éjszakánként. Több ezer járművet, több száz közintézményt gyújtottak fel, több ezer boltot fosztottak ki a többnyire arab/muszlim és fekete afrikai származású külvárosi „újfranciák”. Macron államfő az Élysée palotába hívta meg annak a 220 városnak a polgármesterét, ahol a zavargások felborították a rendet az elmúlt napokban. A francia elnök kénytelen volt lemondani hivatalos németországi látogatását, sőt, a múlt hétvégi brüsszeli EU-s csúcsról – melyen éppen az illegális migráció volt az egyik kiemelt téma – is korábban hazatért az általánossá váló randalírozás miatt.

A gettólázadás ürügyét egy vaskos bűnlajstrommal rendelkező 17 (!) éves arab fiúval szembeni rendőrtúlkapás szolgálta, az elszabadult csőcselék pedig boltokon, bankokon, autókon és közintézményeken állt bosszút. A multikulturalizmus nagyobb dicsőségére. A francia hatóságok szerint az anyagi kár jelentős, már most jelentősebb, mint a 2005-ös, 17 napig tartó nagy zavargások idején. A látvány ugyanis immár nem számít újdonságnak Franciaországban, a hasonló gettólázadások gyakorivá váltak az utóbbi évtizedekben. S ez még csak az afrikai és muszlim országokból származó bevándorlás okozta „kulturális gazdagítás” enyhébb változata, a kár csak anyagi jellegű, míg az iszlamista merényletek – amelyből szintén bőven volt – emberi áldozatokat is szedtek. 

2005-ben Nicolas Sarközy akkori belügyminiszter, későbbi államelnök még söpredéknek nevezte a randalírozókat, Macron viszont visszafogottabb, inkább a szociális médiát és a videójátékokat okolta a történtekért. Magukat a tetteseket és a csődöt mondott integrációt viszont kímélte. 

Eső után köpönyeg. A lószeműveges balliberális szemlélet, amely a harmadik világból származó bevándorlókat kizárólag rózsaszín ködben látja, újabb és újabb pofonokat kap a valóságtól. Párizs most aratja le a több évtizedes felelőtlen bevándorlás-politika gyümölcsét. 

Franciaország már régóta bevándorló ország. A két világháború között lengyel és olasz bevándorlókat fogadott be, majd a harmincas években a spanyolországi polgárháború elől menekülőket is, többnyire az első világégésben elesett francia fiatalok pótlására. 1945 után, számos más nyugati országhoz hasonlóan a hazájuk szovjet megszállása elől menekülő kelet-európaiakat fogadta be, 1956-ban magyarokat, 1968-ban pedig cseheket és szlovákokat. Valamennyien hozzájárultak Franciaország fejlődéséhez, mert valamennyien kulturálisan kompatibilis európaiak voltak. Nem alakultak ki párhuzamos társadalmak, sem városszéli gettók, az európai bevándorlók hamar, mondhatni azon nyomban beilleszkedtek, noha akkoriban szó sem esett integrációról, az magától értetődőnek számított. Nem is kényeztették el a bevándorlókat különbnél különb szociális juttatásokkal, (akkoriban a jóléti állam még nyugaton sem épült ki), nem szerveztek számukra semmilyen külön programokat (legfeljebb nyelvtanfolyamokat), az Európa más országaiból érkezőket egyszerűen bedobták a francia mély vízbe, ők maguk kellett gondoskodjanak megélhetésükről szinte a Franciaországba való érkezésük első pillanatától. Be is illeszkedtek minden további nélkül, sőt be is olvadtak, utódjaik szinte kivétel nélkül franciává vált, mint például a híres focista Michel Platini, akinek mind a négy nagyszülője Olaszországban született! 1958 januárjában, vagyis alig egy évvel 1956. november–decemberi elmenekülésük után a Franciaországba került magyarok 95%-a munkát talált, a fiatalok pedig folytatták tanulmányaikat, holott legtöbbjük nem is tudott franciául, amikor de Gaulle országába érkeztek!

A folyamat nemcsak Franciaországra jellemző, hanem Nyugat-Európa szinte minden országára, ahová más európaiak érkeztek vendégmunkásként, legutóbb az új évezredben, az EU keleti bővítése nyomán. Sehol sem okoztak problémát, hanem munkájukkal és erőfeszítéseikkel hozzájárultak a befogadó ország fejlődéséhez. 

A kulturálisan teljesen inkompatibilis muszlim és színes bőrű bevándorlók integrációja viszont kudarcot vallott Franciaországban is, ahogyan azt a mostani események is bizonyítják. Még a már ott született második vagy harmadik nemzedéknél is! Holott az állam mondhatni, tejbe-vajba füröszti őket, szociális lakást, szociális segélyt, ingyenes oktatást, külön fenntartott állásokat (az úgynevezett „diverzitás” jegyében), mecseteket, kulturális központokat stb. biztosít számukra az adófizetők pénzéből! S a társadalmat szétfeszítő probléma csak fokozódik.

Holott de Gaulle már a hatvanas években figyelmeztetett: „Nagyon jó, hogy vannak sárga franciák, fekete franciák és barna franciák. Vannak. Ez mutatja, hogy Franciaország nyitva áll minden faj számára, és egyetemes hivatással rendelkezik. De csak azzal a feltétellel, hogy ezek egy szűk kisebbséget alkotnak, különben Franciaország nem lesz többé Franciaország.”

Sajnos Franciaország nem hallgatott a nagy nemzeti hős figyelmeztetésére, és milliós számba engedte be a harmadik világ nincstelenjeit, állampolgárságot is adva nekik. Az ideológiai elvakultság fölülírta a józan észt. A lángokba borult Franciaország láttán pedig jogos a kérdés: ez még valóban Franciaország vagy inkább gallföldre áttelepített Afrika vagy arab világ?