Amerikai imperializmus és befolyási övezetek

Az USA igényt tart Grönlandra, Kanadára és a Panama-csatornára. Trump elnök bejelentése valósággal meglepte, sőt, sokkolta a világot, holott nem mondott semmi újdonságot. Korábbi amerikai elnökök már felvetették az ötletet, sőt, politikai doktrínában fogalmazták meg céljaikat, immár több, mint kétszáz évvel ezelőtt.

Amerika az amerikaiaké

James Monroe, az USA ötödik államelnöke 1823-ban fogalmazta meg a nevét viselő doktrínát, amely azóta is az amerikai külpolitika egyik tartópillére, s amely „Amerika az amerikaiaké” formában vált közismertté. Lényegében az európai nagyhatalmaknak az Amerikai kontinenstől való távol tartását, illetve kiűzését célozta. Akkoriban az újvilágiak (nemcsak az USA-ban) a szabadsággal azonosították magukat és kontinensüket, miközben Európát az elnyomással és a zsarnoksággal. Néhány dél-amerikai ország sárga-kék-piros zászlaja például ezt jelképezi: az arany Amerikát, melyet az óceán választja el a véres Spanyolországtól.

A Monroe-doktrína a tizenkilencedik század eleji politikai helyzetben keletkezett. Európát feldúlták a napóleoni háborúk, ami a gyarmatbirodalmak meggyengüléséhez vezetett, Spanyolországot és Portugáliát például elfoglalták a francia csapatok, Nagy-Britannia pedig minden erőforrását és figyelmét az európai szinttérre összpontosította. Latin-Amerika kihasználta az alkalmat, 1809 és 1823 között majdnem összes országa kivívta függetlenségét Spanyolországtól, Brazília pedig Portugáliától. A spanyolok azonban nem adták fel egykönnyen, még a napóleoni háborúk 1815-ös vége után, jelentősen meggyengülve ugyan, de mégis keményen harcoltak gyarmataik megőrzéséért.

Az USA jelentős támogatást nyújtott a latin-amerikai szabadságharcoknak, ami korántsem meglepő, néhány évtizeddel korábban ők is hasonló háborúban vívták ki függetlenségüket. Sőt, az amerikai csapatok 1812-ben fegyverrel próbálták kiűzni a briteket a mai Kanadából, de a hatalmas Brit Birodalom még túl kemény dió volt akkoriban a fiatal USA számára. Ráadásul maguk a kanadaiak fegyverrel álltak ki a brit uralom mellett, holott Washingtonban meggyőződéssel hitték, hogy alig várják, hogy felszabadítsák őket, és tárt karokkal, testvéri szeretettel fogadják a bevonuló amerikai csapatokat. Pontosan úgy, ahogy Putyin is melléfogott Ukrajna három évvel ezelőtti lerohanásánál. Amúgy a kanadaiak az 1812-es honvédő háborút országuk születési bizonyítványának tekintik.

1867-ben az USA a Monroe-doktrína nevében vásárolta meg Alaszkát Oroszországtól. Nem maga a nagyrészt jég födte, néptelen és értéktelennek tekintett terület érdekelte az amerikaiakat, hanem az oroszok kiűzése. Az USA szintén a doktrína nevében indított háborúban zavarta ki 1898-ban a spanyolokat Kubából, holott a kubaiak – Latin-Amerikában egyedüliként – nemigen lelkesedtek felszabadulásukért, Spanyolország pedig mindig is kedvenc újvilági gyermekének tekintette Kubát.

Gringo Latin-Amerikában

Idővel a Monroe-doktrína értelmezése is megváltozott Washingtonba, immár nemcsak az európai hatalmak mindenfajta beavatkozását utasítja vissza határozottan, hanem az USA kizárólagos politikai és gazdasági befolyási övezetének nyilvánítja az egész amerikai kontinenst.

1903-ig Panama például Kolumbia tartománya volt. Utóbbi viszont kétszer is kicsapta a biztosítékot Washingtonban a Csendes- és az Atlanti-óceánt összekötő csatorna miatt. Először a kolumbiai kormány ugyanazt a francia céget szemelte ki, amely korábban a Szuezi-csatornát megépítette – ez szembe ment a Monroe-doktrínával. A cég botrányos pénzügyi manőverei miatt csődbe ment, a kolumbiai kormány pedig újabb nemzetközi botránytól tartva vonakodott megadni a csatornaépítési koncessziót az azt szorgalmazó amerikai cégeknek. Ettől csordult ki a pohár Washingtonban: 1903-ban az addig nyugodt és hűséges panamai tartomány hirtelen fellázadt Kolumbia ellen, és kikiáltotta függetlenségét, az USA pedig még aznap elismerte azt. Alig néhány nap múlva az új ország kormánya aláírja a koncessziós szerződést az amerikaiakkal, és 99 évre bérbe adja a csatornát az USA-nak. Clinton elnök idején, három évvel a koncesszió lejárta előtt az USA 1999-ben visszaadta a csatorna fölötti fennhatóság jogát Panamának, Trump azonban most vissza akarja szerezni.

Az amerikai United Fruit déli gyümölcs konszern hatalmas földeket vásárolt fel Guatemala, Nicaragua, Honduras és más közép-amerikai kis országokban, ahol óriási banánültetvényeket üzemeltett. Olyannyira, hogy az elvileg független országok az United Fruit uralma alá kerültek, az amerikai konszern kormányokat döntött és állított fel üzleti érdekei szerint. Így keletkezett a „banán-köztársaság” elnevezés.

A spanyol nyelvű, katolikus latin-amerikai népek körében éppen ezért alakult ki bizonyos ellenszenv az angol nyelvű, protestáns szemléletű, eltökélten kapitalista USA-val és gringónak nevezett lakosaival szemben. Széles tömegek ellenzik az USA imperializmusát, Latin-Amerika országaiban gyakran látni „Gringo go home” (gringók haza) graffitiket és falfirkákat.

Új óriás a láthatáron

Miért éleszti fel Trump ilyen határozottan a Monroe-doktrínát? Hiszen a huszadik században Európa olyannyira tönkre tette magát, hogy nemcsak, hogy az égvilágon semmilyen fenyegetést sem jelent az USA számára az amerikai kontinensen, hanem maga Európa biztonsága is az USA-tól függ, Kanada pedig függetlenné vált Nagy-Britanniától. Manapság nem az európai hatalmak gyarmati céljai jelentenek fenyegetést Washington számára, hanem Kína.

Az ázsiai óriássárkány észrevétlenül, lépésről lépésre nyomul Latin-Amerikában is. Nem katonailag, hanem gazdaságilag. Mint a hálóját szövő pók, Kína gazdaságilag hálózza be a továbbra is szegény, gyenge és politikailag törékeny latin-amerikai kis országokat. Valahogy úgy, ahogy az United Fruit tette évtizedekkel ezelőtt. Beruházásokkal és hitelekkel egyre nagyobb gazdasági és politikai befolyást szerzett, ami Kínának előnyős kétoldalú államközi szerződésekkel párosul. A kínai óriássárkány lopakodva szerzi meg a latin-amerikai országok nyersanyag erőforrásait, és befolyásolja politikájukat – az USA orra alatt. Kína Afrikában és Ázsiában is ugyanazt teszi, sőt, fokozottan, Latin-Amerika viszont az USA játszótere. Ezért fújnak riadót Washingtonban.

Az USA nem kockáztathatja, hogy a gazdaságilag és katonailag egyaránt stratégiai fontosságú Panama-csatornáról Kínáé legyen a döntő szó, vagy, hogy Grönlandon jelenjen meg vetélytársként. A klímaváltozás miatt az északi sarkvidék egyre jelentősebb geopolitikai térré válik az éleződő nagyhatalmi versenyben, mivel a jég gyors ütemű olvadása miatt új szállítási útvonalak nyílhatnak meg. Periférikusnak tűnő elhelyezkedése ellenére Grönland középen van Amerika, Európa és Oroszország között. Az 1951 óta működő amerikai légi bázis a hidegháború egyik legfontosabb katonai pozíciója volt. Most is az, mivel Oroszország és az USA közötti interkontinentális rakéták útvonalán fekszik, így fontos eleme a nyugati rakétaelhárítási rendszernek. Ráadásul nagyszerű rálátást biztosít Oroszország északi területeire, hírszerzési potenciálja jelentős.

Grönland gazdag ritkaföldfémekben, vasércben, uránban, aranyban és gyémántban, melyek a jég olvadása nyomán könnyebben kitermelhetők. Ritkaföldfémek terén ráadásul Kína globális hegemónnak tekinthető, ami tovább növeli ezen modern elektronikus eszközök és a mesterséges intelligencia előállításához használatos anyagok lelőhelyeinek jelentőségét. Trump hasonló megfontolásokból vetette rá szemét Kanadára is, a ritkaföldfémek mellett a Grönlandtól nyugatra fekvő sarkvidéki területek ellenőrzése céljából.

Vagyis a Monroe-doktrína látványos újjáélesztésével az USA saját pozíciói megerősítését célozza a stratégiai fontosságú északi sarkvidéken, szemben az orosz fegyverekkel és a növekvő kínai gazdasági potenciállal, illetve az amerikai kontinens közepén áthaladó másik stratégiai fontosságú térségben a kínai befolyás visszaszorítására. Hogy Amerika továbbra is az amerikaiaké maradjon.