Az ember és a természet

Nemrég a gyümölcsfák metszéséről azt írtam egy cikkemben, hogy szinte filozófia.  Az ember, amikor odaáll egy fa elé, metszőollóval a kezében, akkor nem szabad csak úgy ukkmukkfukk nekiállni, és szabdalni az ágakat. Előbb el kell gondolkodni, mit tudunk arról a fáról, milyen fajta, hány éves, hol van, milyen környezetben stb. Ha van, amit nem tudunk, akkor utána is kell nézni: hogy milyenek a termőrügyek, mennyit érdemes meghagyni stb. Azután pedig ki kell alakítani egy jövőképet, mit is akarunk elérni, merre nőjenek a fő- és a mellékágak, milyen sűrűn, hogyan nézzen ki jövőre s egy pár év múlva az a fa.

Régóta fontos ez a munka – hogy mást ne említsek –, sok népmesében az egyik próbatétele a mesehősöknek, hogy az egyszeri legény vagy lány elmegy egy gondozatlan fa mellett, megáll, szépen letisztítja, majd tovább megy. Később megkapja jótettének a jutalmát.

Más megközelítésben is olvastam a metszésről, s ez már valóban politikai filozófia.

A mai neoliberális társadalom, alárendeli az embert, az emberi fejlődés céljait, a pénz, a profit és a gazdaság érdekeinek. Nem az emberek sorsa, a többség életminősége, hanem a gazdasági, hatalmi érdekek a fontosak, és ez már kezd általánossá válni. Világbank és más gazdasági szervezetek kialakították az úgynevezett washingtoni konszenzust, mely a fejlődő országok számára kvázi előírássá tette a neoliberális átalakulást az általuk igényelt fejlesztési kölcsönök fejében. Sok példát lehet találni ilyen esetekre, főleg a harmadik világ országaiban, de különösen ijesztő és szomorú példa erre a Chile-i Pinochet-féle puccs, vagy 2003-ban Irakban történtek, vagy Görögország 2015-ös esete, amikor a gazdasági vezetők lényegében erőszakkal nyomták le a neoliberális politikát a kiszolgáltatott ország torkán, akik kénytelenek a külföldi kölcsönök és a befektetés reményében igazodni a neoliberális világrendhez, akár a társadalmi ellenkezés dacára is.

Így a társadalom, ma egy metszés nélküli, elvadult fára hasonlít. Igaz nőhet, amerre akar, de annak nem biztos, hogy jó vége lesz. A társadalomban a kultúra a metszőolló. S ezt a szerszámot is ki akarják venni a kezünkből.

Mára már összezavarodott az emberek felfogása. Már nem a múlt és a jövő összefüggéseiben szemlélik a világot, hanem csak a jelen percei a fontosak, a javak és szolgáltatások habzsolása és a birtoklás. Ez azért alakulhatott ki, mert egyre több veszély leselkedik ránk, s már az sem biztos, hogy meddig tart ez a jövő.

Elég, ha csak a globalizációra és a klímaaggodalomra gondolunk. Amikor pedig már a bőrünkön észleljük a természeti változások káros hatásait, bőszen tiltakozva nem vesszük észre az emberekben tett sérelmeket. Trendi lett az individualizmus dicsőítése, a hagyományokkal szembeni ellenségeskedés. A neoliberális ideológia anyagiassá tesz, megfoszt az emberi létezés sokszínűségétől, és elidegenít egymástól.

Már-már legszentebb intézményeinket is kikezdik, pedig a család, az egyház, a nemzet eltűnése nyomán az egyén egyedül áll szemben a bolygóval: „a bolygó árnyékában megfeledkezünk a poliszról”.  (Régis Debray: A zöld század)

Érdemes elgondolkodni a témán, utána olvasni.

Jankó András