Beteg egészségügy

Orvoshiány miatt felfüggesztette tevékenységét júliusrban a Szatmár megyei kórház diabetológiai osztálya, jelentette be az országos sajtó. Az osztály négy orvosa közül ugyanis kettő távozott, egy átmenetileg munkaképtelen, egy pedig gyermeknevelési szabadságon van. Júliusban a betegeket más egészségügyi intézményekhez irányítják át. A kórház beszámolója szerint több ízben is meghirdették a betöltetlen állásokat, de mindeddig senki nem jelentkezett.

Jelentősen korszerűsödött az egészségügyi rendszer Romániában az EU-s tagság elnyerése utáni másfél évtizedben. Számos kórházat újítottak fel, és korszerű műszaki felszerelésekkel láttak el, az egészségügyi rendszer mégis beteg. Mindenekelőtt a szakképzett személyzet hiánya és egyenlőtlen elosztása miatt. Az orvosi kamara szerint az országban praktizáló 55 000 orvos közül valamivel több, mint fele Temes, Kolozs, Maros, Iași és Dolj megyékben, illetve Bukarestben tevékenykedik, míg a maradék 35 megyében együttvéve csak 27 000!

Miközben az orvosi egyetemekkel rendelkező megyékben jelentős az orvostöbblet (már ha egyáltalán szó lehet ilyesmiről), átlagban több, mint 4600 orvos dolgozik az említett megyékben, addig tíz megyében kevesebb, mint 500 orvos tevékenykedik, három megyében pedig 300-nál is kevesebb!

Nyilvánvaló hogy a népesebb nagyvárosokban – elsősorban az egyetemi központokban – több orvos tevékenykedik, mint kisebb településeken – ez már csak természetes, szinte mindenütt a világon hasonló a helyzet. Az arányok mégis számítanak – egyáltalán nem mindegy, hogy a kisebb településekre mennyi jut. A kisebb településeken már régóta jelentős az orvoshiány, ezért a Boc-kormány egészségügyi minisztereként Cseke Attila már 2011-ben kénytelen volt több kisebb kórházat bezáratni. (Milyen közfelháborodás volt, bizonyára emlékeznek…) Holott nemcsak a kisebb kórházak szakorvosokkal való ellátásával vannak komoly gondok.  A kevésbé vonzó településeken, mint például a Zsil-völgyi bányavárosokban évek óta hirdetnek állásokat, de alig akad jelentkező. Legfeljebb az onnan származó, vagy családilag oda kötődő orvosok térnek vissza. A problémák azonban tovább gyűrűznek, immár nem valamilyen eldugott kisváros kórházáról van szó, hanem megyei kórházról, Szatmár megye legnagyobb és legjobban felszerelt kórházáról, ahol nemcsak a városból és közvetlen környékéről, hanem az egész megyéből érkező betegeket kezelnek. Szatmár ráadásul nem is szegény megye, a megyeszékhely pedig vonzónak is tekinthető. Még sincs jelentkező! 

A szegényebb megyékben még súlyosabb a helyzet, az egészséges fiatal korosztály nagyobb arányban vándorol el, az elöregedő maradók pedig több orvosi ellátásra szorulnak.

Az orvosi kamara tavaszi jelentése szerint az országban évente diplomát szerző mintegy 3800 orvos közül alig több mint ezer marad az országban, a többiek – vagyis a végzősök bő kétharmada – külföldre vándorol jobb megélhetésért. Elképesztő mértékű kivándorlási arányok! Megfelelő utánpótlás hiányában az orvosok is egyre idősebbek, a manapság aktívak több mint fele 50 évesnél idősebb, s bő egyharmada már a 60. életévét is meghaladta! Vagyis néhány éven belül a helyzet még súlyosabb lesz, amikor az idősebb orvosok fokozatosan nyugdíjba vonulnak.

Az orvosok elvándorlása nemcsak Romániát érinti hátrányosan, a többi kelet-európai ország hasonló problémákkal szembesül, az orvosok nyugatra való kivándorlása általános jelenség. A gazdagabb nyugati ország mágnesként vonzzák a szegényebb keleti országok orvosait és nemcsak. Az egészségügyi szakszemélyzet (ápolónők, asszisztensek, nővérek stb.) esetében talán még annál is nagyobb a Nyugat szívóhatása, belőlük még nagyobb a hiány arrafelé. Az EU-n belüli szabad mozgást viszont nem lehet korlátozni adminisztratív eszközökkel, sőt, az országon belülit sem, vagyis nem lehet vidékre küldeni az orvosokat, és ott röghöz kötni, mint 1989 előtt.

Alighanem hosszú távú kihívás, bármennyire is fejlődött Románia (és a többi keleti ország) az utóbbi években, az egészségügyi bérek szintje még midig elmarad a nyugati országokhoz képest, országon belül pedig a nagyvárosok elszívó hatása a jellemző. Olyan versenyhelyzet alakult ki, amellyel a keleti új tagországok évtizedekre nem vehetik fel a harcot, bármennyire is látványosan fejlődnének. Orvosokra és egyéb egészségügyi szakemberekre viszont most van szükség.