Birkózások

A politikai porond elmúlt napjainak viharos eseményei sokunk eszébe juttatja, hogy mit mondott az Iliescu utáni első államelnökünk, Emil Constantinescu, miután letöltötte mandátumát.

Valami olyasmit, hogy kénytelen elismerni: legyőzte őt a szekuritáté.

Azóta sok víz lefolyt már a Maroson, de még Bukarest szerény folyócskáján is, s ha jól meggondoljuk, most is nehéz lenne megmondani, kik vannak jelenleg hatalmon.

A baloldal – mondja magabiztos dühösséggel az egyik tábor, hiszen nemrég az került kormányra, megnyerte a helyhatósági választásokat, s arra is esélyes, hogy akár az őszi parlamentieken is nyerjen.

Még mindig a jobboldal, állítja a másik fél, arra hivatkozva, hogy a négy évvel ezelőtti választásokon kikerült a hatalomból, s még most sem birtokolja azt, annak ellenére, hogy kormányra került, csak annyi a lehetősége, hogy az országot még nem vezetheti, csupán adminisztrálhatja.

Ne vicceljünk, kérem alássan, miért játszanak a jobboldal és baloldal fogalmaival?

Hisz miféle jobboldali az a magát elsősorban demokratának nevező párt, amely még Iliescu köpenyegében született, annak idején a Szocialista Internacionáléba is bekérezkedett, majd hirtelen annak hátat fordítva néppárti, konzervatív és keresztény eszmékkel kezdett kérkedni a nemzetközi politika színpadán?

És miféle baloldali, munkás- és szegénypártiak azok a magukat szocialistáknak nevezők, akik között a legtöbb a kartonmilliomos, lévén, hogy a privatizációs játékot kihasználva, első sorban ők tették rá a kezüket az ország korábbi vagyonának jó részére?

Ezekben a napokban nem a jobboldal és baloldal, hanem a látható és láthatatlan hatalmi érdekcsoportok között folyik a birkózás, olyan szekértáborok között, melyek mindegyike rendelkezik megfelelő izomzattal,

pénzzel, saját maga által kontrollált intézményekkel.

Amit mi láthatunk, az csak a jéghegy csúcsa: egy korrupciós vádakkal elítélt, öngyilkosságot megkísérlett volt miniszterelnök luxusbörtöncellája, egy szellemi lopással megvádolt miniszterelnök, egy menesztéssel fenyegetett államelnök, egy nemrég kitüntetett felesleges alkotmánybíróság, amely arról dönt, hogy Brüsszelben ki mondhassa magáról: én vagyok az úr Románia csárdájában és nem az ellenfelem.

Amit mi láthatunk, az a politikai, gazdasági és árnyékhatalmi paloták csillogása, és egy jobb sorsra érdemes ország nagy-nagy szegénysége.

De azért azt is kezdjük már látni, hogy ebben az összevisszaságban már olyan erők is születnek, amelyek, európai nyomásra ugyan, de változtatni akarnak ezen a helyzeten.