Brüsszeli jobbratolódás

Jobbratolódást jósolnak a felmérések a júniusi EP-választáson, az Európai Néppárttól (EPP) jobbra álló erők megerősödnek, miközben a szélsőbalos zöldek gyengülnek leginkább. Vagyis a következő Európai Parlament nem lesz annyira balos, mint a jelenlegi, amely az eddigi legbalosabbnak számít.

A jobbratolódást nemcsak a felmérésék, hanem az utóbbi évek politikai fejleményei is igazolják, Dánia, Svédország, Finnország, Olaszország, Portugália és Hollandia esetében a belföldi parlamenti választásokon ez már megtörtént, s az EPP-től jobbra álló, markánsan jobboldali erők társadalmi támogatottsága Ausztriában, Németországban, Franciaországban, Belgiumban és Írországban is jelentősen növekedett. Mégsem beszélhetünk általános európai tendenciáról, Szlovákiában, Lengyelországban és Spanyolországban balratolódás következett be az utóbbi országos választásoknál – előbbi két országban vártak erre, utóbbinál viszont jelentős jobbratolódásra számítottak, a választási eredmény igencsak leforrázta a jobboldaliakat.

A meccs tehát korántsem lefutott, az, hogy mekkora lesz a jobbratolódás maguk az európai polgárok döntik el az urnáknál. Előreláthatóan kisebb lesz, mint amennyit a jobboldali beállítottságúak remélnék, de nagyobb a nyugati balliberálisok szájízénél. 

Szinte borítékolható azonban, hogy a választást a hagyományos európai jobboldalt tömörítő EPP nyeri meg, mint minden korábbi választást. Csakhogy korábban az EPP-nek elég volt a szocialistákkal szövetséget kötni, hogy meglegyen a többség az EP-ben. Ahogy csökkent mindkét nagy pártcsalád támogatottsága, előbb a liberálisokat, majd 2019-ben a radikálisan baloldali zöldeket is be kellett venni a koalícióba, az EU pedig egyértelműen balra tolódott ezáltal. A nyugati tagpártok nyomására 2019-ben az EPP például a zöld átállást nyilvánította uniós politikája alapjának, s 2022-ig az EPP meg is szavazta a Zöldek és szocialisták minden ideológiailag túlfűtött kezdeményezését, mit sem törődve azok konkrét hatásaival. Csupán tavaly kezdett kijózanodni, amikor megjelentek a zöld átálláshoz kapcsolódó intézkedések első hatásai, akkor kezdett ráébredni, hogy a Néppárt tulajdonképpen a vállalkozók, az üzleti világ és a polgárság pártja, nem a nyugati klíma-aktivistáké. A zöld átállás kedvezőtlen hatásai ugyanis éppen a jobboldal hagyományos szavazóbázisát és a gazdaságot érintette érzékenyen, ezek kacsingatnak a markánsan jobboldali alakulatokra. Ennek nyomán tavaly óta megváltozott az EPP hozzáállása, sokkal racionálisabban politizál uniós szinten, átvett néhány elemet a markánsan jobboldaliaktól, és másokra irányába is nyitottságot jelzett.

Mindez nyilván a szövetség-politikát is befolyásolja. Az EPP-től jobbra állókat megbélyegzik, lejáratják, sőt, demonizálják, a Néppárt viszont már hajlandó együttműködni a Reformerek és a Konzervatívok csoportjával, amelyben Giorgia Meloni olasz kormányfő és a PiS volt lengyel kormánypárt a hangadók. Ezt Ursula von der Leyen, az EPP csúcsjelöltje nyíltan fel is vállalta, mindenekelőtt a Melonival való meglepően jó együttműködés alapján. Hosszú évek után az EPP-ben volna hajlandóság jobbra szövetkezni, nemcsak balra. Nyilván nem mindenki ért egyet ezzel, sokan továbbra is a balos szövetség hívei, ez a legjelentősebb belső törésvonal. Erről komoly viták várhatóak, a nyugat-európaiak inkább balra húznak, a déliek és kelet-európaiak viszont jobboldalon keresnének szövetségeseket. Hogy végül mennyire tolódik el jobbra az EU vezetése az nemcsak a pragmatizmustól és a földrajzi helyzettől függ, hanem a parlamenti matematikától is. Vagyis a választópolgárok akaratától.