Egy beszéd margójára

Már a régi görögök becsülték a jó szónokokat. Arisztotelész, a nagy gondolkodó szerint az igazi és hatásos szónok erkölcsös (ethosz), lendületes, meggyőző (pátosz) és logikusan bölcs (logosz).

Azóta sok minden változott, de történelmünk folyamán politikusok, hadvezérek és hittérítők ezrei használták több vagy kevesebb sikerrel a szónoki beszéd fegyverét, hogy a tömegeket meggyőzzék igazukról. Elképzelhető, hogy sokan az igazságot hirdették, vagy legalábbis saját igazságukat, nagyon sokan viszont a hatalom megszerzése vagy megtartása érdekében szemérmetlenül hazudtak. A XX. században nagy hatású hazudozó „rétorok” emberek millióit győzték meg valótlan és veszedelmes tanokról, és a szerencsétlen következményekből a világ nem tanult eleget. A jó szóra, érdekes módon, kevesebben hallgatnak, hiszen sem papjaink, de még igazán karizmatikus pápáink, tudósaink vagy nagy íróink szava sem hallatszik messzire.

A mai világ zűrzavarában nincs is nagy jelentősége egy politikai szónoklatnak. Akik a világot irányítják, azok a háttérből cselekszenek, csendben és kevés beszéddel. A németeknél pl. egy kancellári beszéddel a politikus kollégák, egy-két elemző és újságíró foglalkozik, a nagy német tömeget kevésbé érdeklik Merkel asszony kijelentései. Obama amerikai elnök  kezdetben „sztár” volt, minden szavára figyeltek, pl. híres, 2009-ben Kairóban elmondott beszédére, melyben az USA és a muzulmán világ közeledéséről beszélt, az egész arab világ felfigyelt. Ma, öt év után az arabok körében Obama népszerűsége a mélyponton van.

Ha a magyar miniszterelnök beszédet tart, a média hosszú napokig „csemegézik” az ügyön, de az emberek elég nagy része is véleményt mond. Nagyon különbözőt! Van, aki isteníti Viktort, van, aki csak szereti, tiszteli, de sokan gyűlölik, sokan szidják, mint a bokrot. Kevés a tárgyilagosan ítélkező. Ezt a tényt már nagyon sokan elemezték, nem térek ki rá. Ez egy tipikus magyar jelenség. A legutóbbi tusnádfürdői beszéd után a magyar baloldal szinte pánikszerű támadásba kezdett. Logikájukat nem értem, de miért is kellene értenem? Még Brüsszellel is fenyegetőznek, ami viszont gyerekes, hogy ne mondjam: együgyű. Magyarországon nincs diktatúra, ahogy ezt egyesek állítják, és marad egy a nyugatihoz hasonlító demokrácia, ami viszont már régen betegeskedik. Hogy mi lesz gazdaságilag, azt senki nem tudja, Brüsszel se. A nyugati baloldali sajtó prüszkölése sem érdekes, valamiből kell élni az újságíróknak.

Nem feladatom és nem is célom Orbán Viktort védeni, de vannak realitások. Tisza Kálmán a XIX. század végén 15 évig volt miniszterelnök, gróf Bethlen István a válságos Trianon utáni időkben 10 éven keresztül vezette az országot. A sikeresek között szerepel Wekerle Sándor, és a szerencsétlen sorsú gróf Tisza István. Orbán Viktor ez év áprilisától már harmadszor kap megbízást a választoktól, valószínű, hogy 2018-ban 12 év kormányzási idő áll majd a háta mögött. Ez mégis valami, ez már sikernek számít. A rendszerváltás utáni idők legkarizmatikusabb politikusa és hibái mellett sem lehet munkájának eredményeit elhallgatni. A tényeket tehát ne felejtsük el.

Amit mond, sokak előtt populizmusnak tűnik, de kérdem én: világunkban, ma, melyik politikus nem populista? Ha talpon akarsz maradni, azt kell mondani, amit a többség megtapsol. Különben most sem mondott valótlanságot. Az ún. liberális – pardon  neoliberális – demokrácia már régen megbukott. Ezt régi, igazhitű liberálisok is állítják, Nyugaton épp úgy, mint itthon, nálunk is (lásd T. G. M.). A magyarság különben sem szimpatizált soha igazán a liberalizmussal. Orbán fiatalon liberálisként kezdte, de kiábrándult. (Hála Istennek!) Az említett, keleti országokat (Kína, Oroszország, India stb.) nem kimondott példaképként emlegette, inkább mint olyan nagy nemzeteket, amelyek – finoman mondva – nem igazán támogatják a globalizáció terjeszkedését.  Ezt Ő nem mondta ki így, (de remélem, gondolta), és valahogy reméli, hogy Európában is kialakul végre egy globalizáció-ellenes koalíció. Azt is csak a szavak mögött lehetett értelmezni, hogy az általános hazagondolás, a nemzeti érdekek előnybe helyezése, amit világszerte tapasztalunk, éppen az erőltetett globalizációs tendenciák elleni védekezés. Amit végezetül mondott, az viszont abszolút igazság: nem tudni mi lesz, a Világ mai helyzetében mindenre lehet számítani, jóra és rosszra egyaránt.

Két évvel ezelőtt írtam egy cikket A csigaház taktika címmel. Ebben azt mertem megjegyezni, hogy csendesebb, bölcs hallgatással politizálni talán eredményesebb volna. Kevesebb szónoklat, inkább több tett. Kevesebb szókimondás, mert ez sokaknak nem tetszik. Igazamat nem kell állandóan hangozatni, inkább bizonyítani. A magyar miniszterelnök, ha egy hétig nem látnám, nem hallanám, lehet, hogy hiányozna, de Neki és mindenkinek jót tenne. A történelem a szószátyár államférfiakat nem annyira hibás tetteikért, mint hibás kijelentéseikért ítélte el. Ne szólj szám, nem fáj fejem – mondja  az okos közmondás.

Különben világunkat ismeretlen, láthatatlan erők olyan módon befolyásolják, hogy egy kis ország (bármilyen karizmatikus és határozott) miniszterelnökének igyekezetét senki nem veszi tudomásul. Ha valamit a nagy mumusok (mert ilyenek vannak) ellen el akarnánk érni, széleskörű összefogásra volna szükség. És ez még hiánycikk, itt, a Kárpát-medencében különösen.

Hollai Hehs Ottó, Németország