Egy figyelmeztetés ürügyén

Figyelmeztetést kaptam a számítógépes szolgáltatómtól, hogy a „titkos” dokumentumaim nincsenek kellő biztonságban, könnyen hozzáférhetőek bárki számára. Elgondolkoztam a megfogalmazáson. Titkos jegyzeteket, intim naplót, szélsőséges ideológiai tartalmú feljegyzéseket, gyűlölködő hangvételű írásokat sohasem fogalmaztam meg. A megfogalmazottak meg újságcikkek, tanulmányok, könyvek formájában nyomtatásban is megjelentek. Bárki elolvashatta azokat, de mindeddig ellenük kifogást senki nem emelt. 

Éppen ezért, nem tudom, miért feltételez rólam a szolgáltatóm titkos, netalán felgyújtó röpiratnak, államrendet felforgató, azt megbuktatni szándékozó, netalán erotikus, pornográf, s ne adj isten erőszakos terrorista ihletettségű gondolatokat és azok szövegbe ültetését? 

Kérdezem attól a szolgáltatótól, amely (vagy a hozzá kapcsolódó valamelyik titkos szerv?) évek óta gondos figyelemmel kíséri drótposta levelezésemet. Elég megjelölnöm a küldeményemen az első címzettet, és annak tartalma alapján azonnal sorakoztatja azokat a velem egy elveket valló címzetteket, akiknek azt a levelet küldeni óhajtom. Véletlenül sem keveri össze másokkal. 

Régóta tudom: a Nagy Testvér figyel. Már a krimi-sorozatokból is tudom: ki nem kapcsolt telefonom alapján azt is tudja, mikor hol tartózkodom. Azt is, kivel társalkodom, elolvashatja váltott üzeneteinket. (Ezért csodálkozom, hogy mindeddig miként nem derült fény az EB elnök asszonyának iméles üzletkötésére a Kovid-vakcinák ügyében!) 

De nem zavar a megfigyelés, mert sohasem titkoltam, most sem titkolom politikai, erkölcsi, keresztényi hitvallásomat. 

Bocsánat, de ezért az előbbi mondatért elnézést kell kérnem az olvasótól: a fenti megfogalmazás csak 1989 utánra vonatkozik! Addig magam, családom és barátaim érdekében mélyen hallgattam politikai hitvallásomról! A barátokéról is. A diktatúra éveiben őszintén csodáltam az olyan bátrakat, akik meg merték fogalmazni nyílt állásfoglalásukat a személyi kultusszal, a diktatúrával szemben. Mint tették azt a szamizdat Ellenpontok című kiadványban az erdélyi magyar értelmiségiek. Szőcs Géza és társai. Vagy a magasabb pártkörökből Király Károly és román elvtársai. Ők vállalták a lebukás kockázatát, a következményeket, a meghurcoltatást is. Aradról a Szoboszlay-per óta egyetlen ilyen bátor kiállású esetről sem hallottam. 

Szerencsére mostanság mi, Európa ezen a vidékein élők vagyunk kedvezőbb helyzetben a szabadságjogok gyakorlása tekintetében. Közép- és Kelet-Európa országaiban létezik ellenzéki média, a szabad véleménynyilvánítás lehetősége. Elég ritkán hallunk arról, hogy egyik vagy másik szolgáltató letiltotta személyek ilyen vagy olyan témájú kommentjét. Mint például Nagy-Britanniában, ahol a bíróság eddig mintegy 1200 internet-használót ítélt letöltendő börtönbüntetésre, mert nyíltan megfogalmazta és közölte véleményét a londoni kormány bevándorlási politikája, vagy pedig a brit rendőrség elnéző intézkedései ellen a bevándorlók által elkövetett bűnesetekben. Az internetes véleménynyilvánítókat a bírák rasszista nézetek terjesztése címén küldték rács mögé. 

A közelmúltban Albionban kiverte a biztosítékot a nagyközönség körében az eset, amikor a késelő bevándorló helyett az ellene cselekvő ártatlan brit állampolgárral szemben léptek fel brutálisan. Az őt földre teperő rendőrök rendet teremtő „közbelépése” olyan durva volt, hogy az illető belehalt a bántalmazásokba. A kormány által befolyásolt médiának sikerült eltussolnia az ügyet. Egyetlen rendőr ellen sem hoztak ítéletet, vagy ha igen, azt nem hozták nyilvánosságra. 

Végiggondolva ezt az eszmefuttatást, Nagy-Britanniában ez már bűncselekménynek számítana. Egy ilyet nemhogy közölni nem lehetne, de még annak megfogalmazása is következményekkel járna. Ezér mondom azt, amit 30-40 éve el sem tudtam képzelni a mifelénk annyira áhított nyugati demokráciáról: nem szeretnék mostanság brit állampolgár lenni!