Éretlenség

Még meg sem kezdődtek az idei érettségi vizsgák, máris kitört a botrány körülöttük.

Tavaly, tavalyelőtt a skandalum csak befejezésük után robbant, több volt azonban bennük a politika, mint a pedagógia, a százalék, mint az ember.

Jó alkalom ez most a választási kampány csataterén küzdő politikusoknak, hogy az ellenzék a kormánypárti szakminiszter kompetenciáját és az új kormány oktatáspolitikáját kérdőjelezze meg, a hatalom pedig az előző hályogkovács miniszter és kormány inkompetenciáját ecsetelhesse.

Mindehhez aligha van valami közük az életre megért utolsó éves diákoknak, akik számára az érettségi vizsga valóban érettségük vizsgája kellene, hogy legyen, életük felelősségteljes időszaka, és ünnep is ugyanakkor, az életbelépés ünnepe.

Amit nem helyettesíthet se a ballagás, se a tabló, se a bankett, melyekre a szülőknek igencsak ki kell nyitniuk a pénztárcájukat, legtöbb esetben lehetőségeiken felül is a felelőtlen versengés miatt.

Amire bizonyára nem gondolhatott az a bizonyos Bonaparte Napóleon, aki 1801-ben rendeletben követelte meg először a nagyiskolások érettségi vizsgáját, s a legutolsó tíz-húsz évig nem is volt divat se választott hazánk érettségi vizsgáin, melyet 1925 óta, se a magyarországin, melyet osztrák mintára 1851-től tartanak. Azzal a céllal, hogy a tudásban, gondolkodásban és erkölcsi tartásban felnőtté vált ifjút befogadja a nagybetűs élet.

A jövő szempontjából pedig elfogadhatatlan, hogy az érettségi vizsgák

eredeti szerepe egyre megkérdőjelezhetőbbé váljék.

Hiszen milyen tanügyi rendszer az, amelyben Big Brodther módjára videokamerákkal figyelik a diákokat, hogy ne puskázzanak, és a tanárokat is, hogy se súghassanak nekik, vagy ne közölhessék velük már korábban tételeiket, amelyben tehát a diákot is, a tanárt is potenciális bűnözőként kezelik.

És milyen iskolarendszer az, amelyben ugyanazt a tudásszintet követelik meg, mondjuk matematikából a jövő atomtudósától mint azoktól, akik futballisták, pincérek, táncdalénekesek akarnak lenni, Balassi Bálintról pedig a holnap irodalomkritikusának vagy kitüntetett írójának is ugyanazt kell tudnia, mint annak, aki bőrdíszművesként, bohócként vagy politikusként képzeli el jövőjét.

 

Nem kellene semmit sem kitalálni, kitalálták már rég, nálunk is jól működött a különböző profilú iskolák rendszere, melyek lehetővé teszik a többszintű érettségit is.

Ám az idei érettségi botrány kezdete nem erről szól, hanem csak arról, hogy

az olimpiai sportolóknak idén is kedvezni akartak, s  voltak, akik ezt hazai jó szokás szerint azonnal kihasználták.

Tanügyünk éretlenségéről, elmaradottságáról, az állam és politika által hamupipőke módjára való lekezeléséről nem szól a fáma.