Esély

Bármennyire furcsának tűnik, a gazdasági világválság komoly esélyt jelent a közép- és kelet-európai országoknak, írta a tekintélyes brit The Economist a recesszió elején. 

Ugyanolyan tisztító hatása lehet, mint az 1666-os nagy londoni tűzvésznek, mely felemésztette az egészségtelen fakunyhó-várost, s helyette kőből felépült a világmetropolis.

A krízis ugyanúgy a malomkőtől szabadíthatja meg a volt szocialista országokat, piacorientált reformokra kényszerítve őket, melyek révén megszabadulhatnak a veszteséges állami szektortól, és reális esély nyílhat a gazdag Nyugathoz való felzárkózáshoz.

Mert – talán Lengyelország kivételével – szinte valamennyi új keleti EU-s tagállamban az állami szektor feneketlen zsák. A vasút (MÁV vagy CFR), a légitársaság (Malév vagy Tarom), a posta, az állami szolgáltatók, állami vállalatok, szinte mind veszteségesek, a nyugdíjrendszer sem önfenntartó, az állami bürokrácia pedig túlméretezett. Nyilvánvaló, hogy ilyen körülmények között egészségügyre, tanügyre, kultúrára, fejlesztésre vagy kutatásra kevés marad. Amennyiben a reformok által megszabadulnak ezen malomkövektől, fellélegezhetnek és beléphetnek a tartós fejlődés korszakába.

Mert Nyugaton a folyamatos reformok nyomán a vasutak, légitársaságok, szolgáltatók stb. nyereségesek, profitjaikkal hozzájárulnak az államkasszához, nem szívják el onnan a pénzt. Az állami bürokrácia is kisebb. Ezek után nyilvánvaló, hogy teljesen más szinten lehet finanszírozni a szociális rendszert, egészségügyet, tanügyet, kultúrát stb. Nyugaton az állami szektorban is piaci szemlélet uralkodik.

Élnek-e az eséllyel Keleten?, ahol szociális hatása miatt a politikum 20 évig kerülte a szanálás forró kásáját, s a lakosság körében – főleg idősebbeknél – a szociális elvárások elsőbbséget élveznek a piaciakkal szemben.

Csakhogy utóbbiak nélkül előbbieket nincs miből kielégíteni.